Megkezdődött a trieszti magyar kikötő építése, jelentette be Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) parlamenti államtitkára csütörtökön az építkezés bejárásáról az MTI-hez eljuttatott nyilatkozatában. A tervek szerint 2028-ban már teljes kapacitással működik majd, és kiszolgálja a magyar áruexportot. Magyar hangsúlyozta, hogy első körben
- egy 250 méteres partfalszakaszt építenek, mintegy 50 ezer négyzetméternyi területet a tengerben;
- ezt viszik tovább tovább mintegy 400 méterrel, így összesen 650 méternyi partszakasza lesz Magyarországnak az Adrián;
- ezen kívül 30 hektár terület áll rendelkezésre fejlesztésre, ahol egy nagy logisztikai központot építenek, itt húzzák fel a tengeri operációhoz szükséges létesítményeket is.
Arról is beszámolt a KKKM államtitkára, hogy fontos tárgyalásokat folytatott az olasz kormány képviselőivel, köztük Edoardo Rixi infrastruktúráért és közlekedésért felelős miniszterhelyettessel, aki végig partner volt a kikötő létesítésének folyamatában, és segíti, hogy néhány éven belül a magyar exportőrök, a magyar cégek ezáltal hatékonyabban tudjanak érvényesülni a világpiacon.
A tenger és a kiszolgáltatottság
Magyarország évente mintegy 60 ezer milliárd forint értékben exportál fizikai javakat, az árucikkek nagy része tengeren hagyja el Európát – hangsúlyozta Magyar Levente, hozzátéve, hogyha az országnak saját tengeri kijárata, saját tengeri kikötői kapacitása, akkor mindig másoknak lesz kiszolgáltatva.
a világ 34. legnagyobb exportőreként rendelkeznie kell olyan csatornákkal, amelyekkel a leghatékonyabban tud a globális ellátási láncokba bekapcsolódni, munkahelyeket tud teremteni, hatékonyabbá teszi a magyar exportot, segíti a magyar cégek működését
– mondta a kormánypárti politikus. Felidézte, hogy a magyar állam az első világháború elvesztésével szorult ki a tengerekről. Fiumébe (Rijeka) 1918 végén bevonultak a délszláv csapatok, azóta nem rendelkezik tengeri kijárattal Magyarország.
2019 júliusában derült ki, hogy Magyarország kikötőt vesz az olaszországi Triesztben, az állami átvétel egészen 2020 végéig eltartott. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter 2022-ben jelentette be, hogy létrejött a megállapodás, amelynek eredményeképp a magyar vállalatok 2026-tól már igénybe vehetik exporttevékenységükhöz a trieszti kikötő magyar tulajdonú részét. Magyar Levente már tavaly arról beszélt, hogy még abban az évben megkezdődhetnek a munkálatok.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb

Változik a saját autó birtoklásának szabálya

Határozott ítéletet mondtak a magyarok az EU-ról

Ami ott elhangzott, biztosan nem lesz nyilvános – titkolózik a Kreml az orosz-amerikai tárgyalásokról

Nem vesződnek az árrésstoppal, jöhet az állami boltlánc

Van 4500 millió forint a lakosságnál, Varga Mihály dönt, meddig maradhat ott

Gyerekrablók tartják rettegésben az országot, kitört a pánik

Helycserés támadás: nem fogja elhinni, melyik a legértékesebb cég Európában

Digitális földrengés söpri el a ma ismert bankrendszert?

Kormányzati hátraarc: most a fenntarthatósági célok kerültek a kukába
