A munka világában gyakran beszélünk arról, hogy kizsákmányolás, kiszolgáltatottság van. A munkáltató, az egyén munkaerőpiaci lehetőségein keresztül rendkívül jó tárgyalási pozíciókat tud kialakítani. A dolgozót nézve ez mégis eggyel jobb pozíció annál, mint akinek már esélye sincsen arra, hogy változtasson életén: legalább minimális esélye van, hogy jobban fizető munkát találjon magának, amellyel javíthat a megélhetésén. Azonban a nyugdíjasok egyetlen oltalma az, hogy a juttatást már nem vehetik el tőlük, de a helyzetükön szinte esélytelen, hogy javítsanak - írja az Új Egyenlőség portálon a jelenlegi rendszerről szóló elemzésében Kiss Ambrus politológus.

Szerinte ennek fényében a társadalmi szolidaritás jegyében kellene megreformálni a jelenlegit. Emellett érvel azzal is, hogy a felosztó-kirovó rendszer, valamint az, hogy a munkavállalókkal az állam egy titkos szerződést köt a nyugdíjbiztosításról egy fikció.

Kapcsolódó

Előbbit azzal magyarázza, hogy 2010 és 2016 között három év volt, amikor hiánnyal zárt a Nyugdíjbiztosítási Alap, azaz a bevételei kisebbek voltak, mint a kiadásai, és négy alkalommal pedig többlettel. Összesen 378 milliárd forint többletet halmoztak fel, de ez nem maradt meg a nyugdíjrendszerben, hiába papíron erre hivatkozva vonták le a bérekből, hanem a költségvetésbe került és más célokra fordították. Vagyis Kiss szerint az, hogy a nyugdíjbevételek és -kifizetések nem egy zártrendszerben vannak azt is bizonyítja, hogy téves a nyugdíjrendszer összeomlásáról beszélni, mert az állam bármikor kipótolhatja a nyugdíjakat, ahogy az említett időszakban el is vett.

Míg a munkavállalókkal nincs semmilyen nyugdíjbiztosítási szerződés: ez akkor lenne így, ha a mai pályakezdő pontosan ismerné a játékszabályokat (nyugdíjba vonulásának pontos feltétele, nyugdíjának kiszámítási szabályai stb.), és ezeken csak vis maior esetben lehessen változtatni. De a rendszer így rugalmatlan lenne vagyis nem is cél.

Így Kiss elemzésében arra jut, hogy mivel a nyugdíjasok kiszolgáltatottak, a rendszer nem kőbevésett, a bevételek pedig nem egy zártrendszerben vannak a szolidaritás kérdését helyezik előtérbe. De ebben tartja magát a fokozatossághoz, hisz egy fontos eleme a gazdaságnak: ha valaki tudja, hogy több munkáért időskorában is többet kap, az motiválja. Viszont szerinte hibás érvelés az, hogy "azért kevés a pénze, mert keveset dolgozott", hiszen ezt sok külső tényezők is befolyásolják.

"A mai nyugdíjrendszer azt ismeri el, hogy aki legalább 20 évet dolgozott (pontosabban ennyi szolgálati időt szedett össze) annak a nyugdíja nem lehet kevesebb, mint 28 500 forint. (Már 15 év szolgálati idő után is lehet résznyugdíjat kapni, de annak nincsen minimuma.) Azt is tudjuk, hogy 2017-ben a nyugdíjasok létminimuma 81 ezer forint körül volt. A nyugdíjas létminimum és a nyugdíjminimum között nagyon sok nyugdíjas van. És ami szomorúbb, hogy van 155 ezer olyan ember, aki az élettársával, házastársával együtt sem éri el a háztartási szinten számított nyugdíjas létminimumot" - fejtette ki Kiss, aki úgy látja, hogy a nyugdíjas létminimumra emelni a minimálnyugdíjat nem akkora lépés, mintha egy alapnyugdíjat vezetnének be, amelyre jönne rá a jelenlegi skálázás.

Még egy érvet hoz az emelés társadalmi támogatottságának elérésére: szerinte amennyiben növekszik a nélkülöző nyugdíjasok száma, akkor növekszik az a réteg, melynek tagjai nem képesek fogyasztóként megjelenni. Ez pedig a helyi gazdaság leépülését hozza, növekvő lecsúszást, az aktív korúak vásárlóerő-képességének csökkenését, és újabb válságot a helyi iparban - ír le Kiss Ambrus egy a Nyugdíjas Parlament szerdai javaslatához hasonlót.

A fotó forrása: Shutterstock.