Csok plusz néven 2024 januárjától új otthonteremtési támogatást indít a kormány – jelentette be az egy héttel ezelőtti rendkívüli kormányinfón Csák János kulturális és innovációs miniszter. A családokat megcélzó intézkedés nem titkolt célja, hogy minden kívánt magyar gyermek mielőbb világra jöhessen.
A csok plusz tehát nem más, mint egy államilag kamattámogatott hitelkonstrukció, amely segítségével három százalékos kamattal hitel igényelhető, mégpedig a következő értékben:
- egy gyermek után 15 millió forint;
- két gyermek után 30 millió forint;
- három gyermek után 50 millió forint.
A kamattámogatott hitelkonstrukciót várhatóan az ország egész területén igénybe lehet venni, azt azonban érdemes leszögezni: a kormány egyelőre nem rukkolt elő az új csok plusz részletszabályaival. A kormány november közepére ígérte a részletes csok plusz szabályozást, így adódhatnak még újabb, akár nagy meglepetéseket is okozó, jelenleg nem ismert feltételek.
Ugyanakkor már így is számos feltétel körvonalazódik a területért felelős tárca előzetes kommunikációja, valamint az Economx által megszólaltatott szakértők elemzései alapján.
Buktató 1. – a meglévő gyermek „nem válható hitelre”
Amennyiben a szülők gyermekeket vállalnak, és ők meg is születnek, csak abban az esetben kezdik el a gyermekek számával arányosan elengedni a tőke egy meghatározott részét a csok plusznál.
Azaz a csok plusznál minden bizonnyal szigorítás lesz, hogy a szülők a jövő évtől a meglévő gyermek, a meglévő gyermekek után nem igényelhetik.
A budapestiek sokszor csak 40 felett tudnak lakást vásárolni
Életkor alapján vizsgálva vidéken 25-34 éves kor között válhatnak ingatlantulajdonossá a fiatalok, míg Budapesten ez akár 10 évvel is kitolódhat – derült ki az otpotthon.hu és az OTP Bank közös kutatásából. Bővebben --->Egyes szakértők szerint azonban várhatóan a már meglévő gyermekek is számítanak majd a hitelösszeg meghatározásakor. Például ha a családnak van már egy gyermeke és a szülők még egyet terveznek, a támogatott hitelösszeg maximum 30 millió forint lehet. Igen, itt van némi ellentmondás, amelyet egyebeket mellett november közepén fog tisztázni a kormány.
Buktató 2. – önerő nélkül nem érdemes próbálkozni
Ha valaki az első otthon megvásárlásához szeretné a csok pluszt igénybe venni, akkor minimum tíz százalékos önrésszel kell beszállnia az ügyletbe.
Másik lakásba költözésnél vagy bővítésnél pedig a családnak húsz százalékos önerővel kell bírnia, hogy kihasználhassa a legújabb támogatott hitelkonstrukció előnyeit.
A hitel törlesztési ideje egyébként opcionális lesz, várhatóan valahol 10 és 25 év között fog mozogni.
Ugyanakkor még nincs minden veszve: az első lakásvásárlók a csok plusz és a babaváró hitel kombinálásával akár önerő nélkül is vásárolhatnak majd maguknak ingatlant.
Buktató 3. – itt megkérdezik, amit a nőktől általában nem illik
A csok pluszt alapvetően az édesanyák 41 koráig lehet igényelni. Csák János miniszter szerint azonban adnak némi átmeneti türelmi időt, és azok a nők is élhetnek a hitelfelvétel lehetőségével, akik igazoltan betöltötték a várandósságuk 12. hetét.
Buktató 4. – nincs mese, össze kell házasodni
Az eleve belépő kitétel a csok pluszhoz, hogy kizárólag házaspárok igényelhetik.
Az egyedülállók és az élettársi kapcsolatban élők számára nem lesz elérhető a program.
Buktató 5. – amit nem lehet csok plusszal vásárolni
A csok pluszt várhatóan telekvásárlásra például nem lehet felhasználni, ahogy minden bizonnyal a hétvégi ház és a nyaraló sem számít majd csok plusz kompatibilisnek. Itt, – a jelenlegi csok szabályokból kiindulva –, arra lesz érdemes figyelni, hogy a kiszemelt ingatlan a nyilvántartási rendszerben lakóház vagy lakás megnevezéssel szerepeljen, egyszóval lakhatásra alkalmas legyen.
Azt azonban érdemes ezen a ponton megjegyezni, hogy a csok plusz elődjével szemben ezúttal nem tesznek különbséget a vásárlásnál az új és a használt ingatlan között.
Az államilag támogatott hitel felvételét az állam a tervek alapján plafonhoz köti: ha a család az első otthonát vásárolja meg a csok plusz segítségével, az ingatlan nem lehet drágább, mint 80 millió forint.
Lakásbővítésnél vagy ha újabb gyermek születése miatt költözik nagyobb lakásba a család, abban az esetben 150 millió forint az értékhatár.
A családok várhatóan csak az ötezer fő feletti településeken élhetnek a csok plusz lehetőségével, ám ezen a területen egyelőre még sok a kérdőjel. Ugyanakkor a falusi csokkal kombinálva elérhető lehet az ötezer fő alatti településeken is.
+ 1 buktató – fűtetlen kajibában nem érdemes gondolkodni
Az eddigi csok programok alapján vélhetően elvárás lesz, hogy a megvásárolni kívánt ingatlan megüssön egy bizonyos komfortfokozatot, például rendelkezzen fűthető helyiségekkel, és legyen benne lakószoba, fürdőszoba, illetve konyha.
A közműves villamosenergia-ellátás, szennyvízelvezetés és ivóvízellátás is minden bizonnyal alapelvárás lesz.
Az eddigiek alapján a hitelelbírálásnál az ingatlan hasznos alapterülete is meghatározó szempont lehet.
A csok plusszal akár önerő nélkül is lakáshoz juthatunk, az elemzők optimisták
Bár még nem ismertek a kormányzat által tegnap bejelentett új csok részletszabályai, a piaci elemzők már így is optimisták. Nemcsak a kormány demográfiai céljainak, hanem az ingatlan- és hitelpiacnak is nagy lökést adhat a csok plusz. Bővebben --->Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!