Tájékoztató kampányt indít a kormány, hogy nyilvánvalóvá tegye, a magyar reformok működnek, Magyarország jól döntött, amikor 2010-ben saját utat választott, és elutasította nemzetközi szervezetek megszorításpárti intézkedéseit - közölte Kovács Zoltán kormányszóvivő sajtótájékoztatóján. A következő napokban kezdődő és szeptember végéig tartó kampányban egyebek mellett család- és adópolitikai intézkedéseket, életpályamodelleket akarnak bemutatni például plakátokon, a sajtóban és internetes felületeken.
A tájékoztató kampányra nettó 600 millió forintos keretösszeg áll rendelkezésre - tudatta Kovács. (A bevándorlás visszaszorítása érdekében indított kormányzati kampányra 300 milliót költöttek - a szerk.)
A kormányszóvivő szerint az elmúlt időszak alapján látszik, hogy a Magyarország által választott út kifizetődő. Kiemelte, hogy a magyar gazdaság 2010 óta több mint 10 százalékkal nőtt, ami önmagában is optimizmusra okot adó teljesítmény.
Kovács Zoltán nemmel felelt arra a kérdésre, hogy a mostani tájékoztató kampány a Kétfarkú Kutya Párt plakátjaira adott válasz-e.
Gazdasági hírek azonnal,
egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Változik a saját autó birtoklásának szabálya

Levelet írt Varga Mihály Orbán Viktornak, már nem lehet sok hátra az MNB-alapítványoknak

Rohamtempóban fertőz a vírus, riadót fújtak a szakemberek

Figyelem: nem a várt napon jön a nyugdíj áprilisban

Olyan hír érkezett, amelyre húsz éve nem volt példa Budapesten

Határozott ítéletet mondtak a magyarok az EU-ról

Gyerekrablók tartják rettegésben az országot, kitört a pánik

Megérkezett Varga Mihályék döntése

Júniustól négy új helyre is repülhet ezekkel a légijáratokkal
