A Horváth András, Vágó Gábor egykori LMP-s független országgyűlési képviselő és Lukács András, a Levegő Munkacsoport vezetője társaságában beszélő Vancsura konkrét "felső-középvezetőket" is megemlített, akik szerinte akadályozhatták az áfacsaló cégláncolatokkal szembeni vizsgálatokat.
Vancsura szerint ehhez Somos Katalin, a KÜIG-et felügyelő főigazgatónak, helyettesének, Rákosa Melindának, valamint a kockázatelemzéseket végző Kedves Lászlónénak lehetett köze, ugyanakkor rajtuk kívül Dávida Marianna és Csillag Dezsőné neve is felmerült a vizsgálatok ellehetetlenítésével összefüggésben.
A Rapid osztályt 2010-től vezető Vancsura állítása szerint adóvisszaélésekkel kapcsolatos megfigyeléseit egy kék dossziéba gyűjtötte össze, amit lerakott Csillag Dezsőné elnökhelyettes asztalára, aki azonban "nem foglalkozott vele".
Állítása szerint Vida Ildikóval, a NAV elnökével is kezdeményezett megbeszélést, de az adóhatóság vezetője nem fogadta.
Horváth Andrással tudtak egymás vizsgálatairól, de személyesen csak a NAV-botrány kirobbanása után ismerkedtek meg. Vancsura azután döntött úgy, hogy ő is személyesen kiáll az áfacsalások ellen, hogy megbizonyosodott róla: többen állnak mögötte. Ő maga feljelentést nem kezdeményez az ügyben, egy másik, folyamatban lévő ügyben azonban tanúskodik.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!