A BEUC (Európai Unió Fogyasztóvédelmi Szervezete) és 18 ország 22 tagszervezete, köztük a Tudatos Vásárlók Egyesülete is panaszt nyújt be az Európai Bizottsághoz és a fogyasztóvédelmi hatóságok nemzeti hálózatához (CPC), amelyben
17 európai légitársaság félrevezető, az éghajlattal kapcsolatos állításait kifogásolja.
A BEUC által megrendelt jogi elemzés szerint az ilyen állítások sértik a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok elleni uniós szabályokat.
Az Air Baltic, Air Dolomiti, Air France, Austrian, Brussels Airlines, Eurowings, Finnair, KLM, Lufthansa, Norwegian, Ryanair, SAS, SWISS, TAP, Volotea, Vueling, Wizz Air – 17 légitársaságot vizsgálták, és azokat szólítják fel arra, vessenek véget a félrevezető gyakorlatnak.
Nem lehet egyhamar környezetbarát a repülés, hazugságokat terjesztenek a légitársaságok
Egész Európára kiterjedő vizsgálatot követelnek a kérdésben, és felszólítják az érintett légitársaságokat – és az egész ágazatot –, hogy hagyjanak fel az olyan állításokkal, amelyek azt a benyomást keltik a fogyasztókban, hogy a repülés fenntartható.
Ez egyszerűen nem igaz, mivel a repülés nem fenntartható, és a közeljövőben sem lesz az
– közölte a BEUC.
Több mint negyedmilliárd forintos bírságot kapott a Ryanair
Megbírságolták a fapados légitársaságot, amiért nem tartotta be a fogyasztóvédelmi szabályokat. Az utasok megtévesztése miatt kiszabtak 300 millió forint összegű bírságot. Bővebben>>>Extra zöld díjakat fizettetnek a fogyasztókkal
Amennyiben a légitársaságok ilyen félrevezető állításokra alapozva azt javasolták a fogyasztóknak, hogy fizessenek extra „zöld” díjakat, a fogyasztóvédelmi hatóságoknak fel kell szólítaniuk a légitársaságokat, hogy térítsék meg a fogyasztóknak a költségeket.
Akár zöld viteldíjat fizetünk, akár nem, a repülőjárat akkor is kibocsátja az éghajlatra káros gázokat. A repülés szén-dioxid-mentesítésére irányuló technológiai megoldások nem fognak egyhamar tömegesen megvalósulni, így a repülést fenntartható közlekedési módként feltüntetni tiszta zöldre festés
– állítja Ursula Pachl, a BEUC főigazgató-helyettes.
A Wizz Air új üzemanyaggal kísérletezik
A Wizz Air 5 millió fontot (több mint 2,1 milliárd forintot) fektet bioüzemanyag előállításába, ebből elláthatja az Egyesült Királyságban működő bázisainak szükségletét. Bővebben>>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal,
egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Putyin tombolhat, nagy bajban aranytojást tojó tyúkja

Orbán Viktorék nagyon hittek benne, de csak bukdácsol a magyar ipar reménysége

Gyerekrablók tartják rettegésben az országot, kitört a pánik

Simor András megnevezte, ki lehet örökre hálás az MNB-s ügy miatt

Gulyás Gergely fontos bejelentést tett, ennyi pluszpénzt kapnak a nyugdíjasok az idén

Jönnek az új automaták, eltűnik a készpénz a bankokból

Nyélbe ütik Trump és Zelenszkij bizniszét, azt is tudni, mikor

Gumicsontot rágtak a kormányinfón, miközben az igazi pénzözön elúszni látszik

Elképesztő újítást vetett be a Windows: szó szerint elképesztő
