Az országgyűlési egyéni választókerületi választási bizottság eredménymegállapító határozata ellen Kunhalmi Ágnes, az MSZP-Együtt-PM-DK-MLP képviselőjelöltje nyújtott be fellebbezést a törvényes határidőn belül.
Hivatkozott arra, hogy a választókerület 40-es számú szavazókörében a szavazatszámláló bizottság (szszb) tagjának nyilatkozata szerint olyan szavazatokat is érvényesnek fogadtak el, amelyeken csak alá volt húzva a jelölt neve, de nem volt a neve melletti karikában két egymást metsző vonal. A 10-es számú szavazókörben pedig - szintén az szszb-delegált nyilatkozata szerint - több olyan szavazat is érvénytelen lett, amelyen a választópolgár feketén fogó tollal nyilvánította ki akaratát.
A bizottságban vita volt arról, elrendeljék-e a szavazatok újraszámlálását. Sárhegyi Zoltán (Fidesz-KDNP-delegált) és Tóta Áronné (választott tag) egyaránt amellett érvelt, hogy ne legyen újraszámlálás. Azt mondták, a szavazóköri jegyzőkönyvek aláírásakor a delegáltaknak nem volt észrevételük, a két nappal későbbi nyilatkozatok így nem vehetők figyelembe.
Szabó Miklós, az LMP delegáltja ugyanakkor amellett érvelt, hogy a választásokba vetett bizalmat erősíti a voksok újraszámlálása. Ezen a véleményen volt Borbély Andrea (Jobbik) is, aki szerint a fellebbezést benyújtó a rendelkezésére álló eszközökkel próbálta bizonyítani igazát, a testület nem teheti meg, hogy minősíti a tanúnyilatkozatok hitelességét. Litresits András, az MSZP-Együt-PM-DK-MLP delegáltja szintén a szavazatok újraszámlálása mellett érvelt.
Az NVB úgy határozott, a 40-es számú szavazókörben újraszámolják valamennyi érvényes szavazatot annak megállapítására, hogy van-e közöttük érvénytelen, valamint megvizsgálják a 10-es szavazókör érvénytelen szavazatait, hogy van-e közöttük érvényes.
Kunhalmi Ágnes fellebbezésében kérte azt is, hogy valamennyi, szavazatszámlálási bizottsági döntéssel érvénytelennek minősített szavazólap érvényességét még egyszer vizsgálják meg, de ezt az NVB nem fogadta el, mert az MSZP-Együtt-PM-DK-MLP képviselőjelöltje kéréséhez bizonyítékot nem terjesztett elő.
Gazdasági hírek azonnal,
egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Ausztria térdre rogyott, ez már a lakosság előtt sem titkolható

Bemondták a tíz százalékos áremelést - Gazdasági kényszer nyomasztja a burkolókat is

Tízezres órabér, és akár még nyaralhat is - mégis lasszóval kell fogni a munkaerőt?

Van egy súlyos betegség, ami megszüntethető - A magyar betegek történelmi lépés előtt állnak

Megvan a bűnös, ez okozta a pénteki borzalmas földindulást

Komoly leállás jön az OTP-nél, érdemes előre gondolkodni

Invázió Budapesten: de ez még csak a kezdet

Megkezdték a támogatás kiosztását, ennyit fizet egy honlapért a kormány

Életveszélyes, amit a balatoni horgászok csinálnak – félezer karó jött ki a vízből
