Az MSZP-Együtt-PM-DK-MLP a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) április 16-án meghozott határozata ellen bírósági felülvizsgálati kérelmet nyújtott be, és a Kúria április 19-ei határozatában "nekik adott igazat" - olvasható az index.hu oldalon. Mint írták, a döntés szerint a Nemzeti Választási Irodának az újraszámláláshoz kedd délután három óráig kell megküldenie az érvénytelen szavazólapokat a Kúriára.
Az NVB április 16-án vizsgálta át a budapesti 15-ös egyéni választókerület 10. és 40. számú szavazókörében a szavazatokat. Az újraszámlálás után nem változott a választás választókerületi eredménye, mert néggyel csökkent ugyan a különbség, de a Kunhalmi Ágnesre (MSZP-Együtt-PM-DK-MLP) leadott szavazatok száma így is 56-tal kevesebb, mint a mandátumot elnyerő Kucsák Lászlóé (Fidesz-KDNP).
Az Index emlékeztetett, hogy "Kunhalmiék viszont a fellebbezésükben azt is kérték, hogy az összes, a szavazatszámláló bizottság döntésével érvénytelennek minősített szavazólap érvényességét is vizsgálják meg. Erre az NVB azonban nemet mondott."
A Kúria döntése értelmében még egy újraszámlálás jön, ezúttal az összes szavazókörben. Az NVB egyébként az elutasítást azzal indokolta, hogy a kérés mellé nem csatoltak bizonyítékot. A választókerületben 76 szavazókör van - olvasható a cikkben.
Gazdasági hírek azonnal,
egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Ausztria térdre rogyott, ez már a lakosság előtt sem titkolható

Bemondták a tíz százalékos áremelést - Gazdasági kényszer nyomasztja a burkolókat is

Tízezres órabér, és akár még nyaralhat is - mégis lasszóval kell fogni a munkaerőt?

Megvan a bűnös, ez okozta a pénteki borzalmas földindulást
Az egekbe szökhet Orbán vérnyomása, Putyin barátaira vetett ki szankciókat az EU
Recseg Németország: több tízezerrel nőtt a munkanélküliek száma egy hónap alatt
Fény derült rá, ez okozta az egyiptomi tengeralattjáró tragédiáját

Komoly leállás jön az OTP-nél, érdemes előre gondolkodni

Simor András megnevezte, ki lehet örökre hálás az MNB-s ügy miatt
