A jogszabályt június 10-én szavazta meg először az Országgyűlés, Áder János államfő azonban megfontolásra visszaküldte. Arra hivatkozott: a jogalkotás során nem teljesült az Európa Tanács önkormányzati chartájában és a jogalkotásról szóló törvény rendelkezéseiben foglalt eljárási kötelezettség. Az egyezmény szerint ugyanis nem lehet megváltoztatni a helyi önkormányzatok határait az érintett közösségekkel való előzetes konzultáció, vagy ahol ezt törvény lehetővé teszi, esetleges helyi népszavazás nélkül - mutatott rá a köztársasági elnök.
A jogalkotásról szóló törvény szerint - folytatta - ha törvény valamely állami, helyi önkormányzati vagy más szervezet számára kifejezetten jogot biztosít arra, hogy a jogállását vagy a feladatkörét érintő jogszabályok tervezeteit véleményezhesse, a jogszabály előkészítője köteles gondoskodni arról, hogy e jogával élhessen.
"Különösen nagy jelentősége van a megfelelő keretek között lefolytatott előzetes konzultációnak", arra figyelemmel, hogy az elfogadott jogszabály különböző törvényeket módosító rendelkezései a helyi önkormányzat, polgármester és jegyző feladat- és hatásköreit is érintik - tette hozzá. Ezek alapján Áder János levelét azzal zárta: a törvénnyel nem ért egyet, és kéri az Országgyűlést, hogy azt észrevételei alapos megfontolását követően fogadja el ismét.
A törvényjavaslaton - az előterjesztő, Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter indítványára - szerdán mindössze annyit változtatott az Országgyűlés, hogy nem június 30-án, hanem a kihirdetését követő 15. napon lép hatályba.
Korábban Navracsics Tibor azzal indokolta a Margitsziget közvetlen irányításának átadását, hogy az eddig a XIII. kerülethez tartozó terület kiemelt idegenforgalmi jelentőségű, a fejlesztése túlmutat egy kerületi önkormányzat stratégiai tervezésében rejlő lehetőségeken. A tárcavezető kiemelte: a közvetlen fővárosi irányítással biztosítható, hogy a Margitszigetet érintő fejlesztések szervesen illeszkedjenek a Budapestet érintő nagyszabású koncepciókba.
A törvénymódosítás szerint a Margitsziget esetében a Fővárosi Önkormányzat lesz a meghatározott feladat- és hatáskörökben eljárni jogosult hatóság, továbbá a helyi önkormányzati feladatokat szintén a főváros veszi át. A jogszabály rendelkezik arról is, hogy a területen található ingatlant nem lehet lakóhelyként bejelenteni.
Rögzítették egyúttal a XIII. kerület megváltozott határát, egyértelművé téve ugyanakkor, hogy a Margitszigeten a továbbiakban is a kerületi önkormányzat szedi be a gépjárműadót és a környezetterhelési díjat.
A Fővárosi Önkormányzatnak korábban nem volt közvetlenül irányított közigazgatási területe. A Margitsziget fővárosi önkormányzati irányítása ellen többször is tiltakozott a XIII. kerület vezetése. Tóth József (MSZP) polgármester a közigazgatás "példátlan feldúlásának", ésszerűtlennek és törvénytelennek nevezte a lépést.
Formai és tartalmi kifogásokat tett a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének elnöksége is, mert szerintük a javaslat elfogadásával a főváros közigazgatási területe 23 kerületből és a Margitszigetből állna, ami felbontja az egységes közigazgatási illetékességi területfelosztást.
Tarlós István főpolgármester korábban úgy nyilatkozott: a Margitsziget fővároshoz rendelése hatósági változás, az önkormányzat a saját tulajdona felett gyakorolhatja a közigazgatási jogokat. Számos fejlesztés, köztük a sportlétesítmények rekonstrukciója és a szabadtéri színpad bővítése készül el 2016-ig a Margitszigeten - ismertette.
Gazdasági hírek azonnal,
egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Volt NATO-tábornok: 2027-ben törhet ki a világháború, de már idén is nagy baj lehet

Rohamtempóban szállítják le az autókat, hogy elkerüljék a vámokat

Leválasztanak minket? Trump és Putyin kézfogása átrajzolhatja a geopolitikai határokat

Trump-hatás? Óriási kaszában a korábbi demokrata-párti milliárdos

Botrány, román hallgatók tömegei rövidítették meg a diákhitel központot

Patthelyzet a Csúcshegyen, leválna a fővárosról Óbuda széle

Érkezik az AUDI első e-autója, a jól ismert karikák nélkül

Kidobhatjuk elavult számítógépünket: íme a Microsoft rossz híre

Orosz-amerikai megállapodás született, a magyar kormányfő vétózott
