Azok a hallgatók, akik úgy döntenek, hogy kiadásaik fedezésére a Diákhitelt is igénybe vennék, ezt már a mai naptól megtehetik. A diákhitelek az idei tanévtől egyszerűbben elérhetők, a Diákhitel elektronikus ügyintézési felülete, a Diákhitel Direkt mellett, az egyetemek és főiskolák elektronikus tanulmányi rendszereinek hallgatói felületeiről is lehetőség nyílik a Diákhitelek igénylésére - olvasható a Diákhitel Központ Zrt. sajtóközleményében.
A változás eredményeképpen, a hitel kérelmezőinek a tanulmányi rendszerben levő személyes és tanulmányi adataikat már nem kell az igényléskor kitölteniük, a Diákhitel Direkt ezeket az adatokat automatikusan átveszi az intézmények tanulmányi rendszereiből. Ezáltal a Diákhitel Központnál és a felsőoktatási intézménynél levő hallgatói/igénylői adatok között eltérés nem lehet. A szabad felhasználású Diákhitel esetében képzési formától függetlenül, havonta 15, 21, 25, 30, 40, maximum 50 ezer forinthoz juthatnak hozzá a hallgatók, a kötött felhasználású Diákhitel2 felvehető maximuma az igénylő képzési költségének összege. Azok a diákok, akik az első hiteligénylési határidőig, szeptember 16-ig leadják hitelkérelmüket, október 15-én juthatnak hozzá az igényelt összeghez, mely a Diákhitel1 esetében az igénylők bankszámlájára, a Diákhitel2 esetében közvetlen a felsőoktatási intézményhez érkezik meg.
A várhatóan megnövekvő ügyfélforgalom kiszolgálása érdekében a KÖKI Terminálon található Diákhitel Személyes Ügyfélszolgálat augusztus 17-étől, szombatonként is nyitva tart 10.00 és 14.00 óra között, a Csalogány utcai Ügyfélszolgálat a megszokott nyitvatartási renddel üzemel tovább. A Diákhitellel kapcsolatos minden fontos információ, tudnivaló magyar és angol nyelven a nap 24 órájában elérhető a Diákhitel Központ internetes felületén. A Diákhitel Központ honlapján már néhány hete elérhető a "Pénzügyi tájoló" elnevezésű internetes alkalmazás, mely segítséget nyújt a felsőoktatásba bekerült hallgatóknak, szüleiknek, vagy éppen a pedagógusoknak reális képet alkotni a továbbtanulás anyagi vonzatairól. A program az egyetemi/főiskolai élet bevételi és kiadási oldalát egyaránt megmutatja az érdeklődőknek.
Gazdasági hírek azonnal,
egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Ausztria térdre rogyott, ez már a lakosság előtt sem titkolható

Bemondták a tíz százalékos áremelést - Gazdasági kényszer nyomasztja a burkolókat is
Az egekbe szökhet Orbán vérnyomása, Putyin barátaira vetett ki szankciókat az EU

Tízezres órabér, és akár még nyaralhat is - mégis lasszóval kell fogni a munkaerőt?

Ez nagyon nem hiányzott a németeknek, ebből komoly baj lehet

Invázió Budapesten: de ez még csak a kezdet

Simor András megnevezte, ki lehet örökre hálás az MNB-s ügy miatt

Komoly leállás jön az OTP-nél, érdemes előre gondolkodni

Magyar Péter kiakadt, tiszás aktivistákkal emberkedett a meggyilkolt maffiózó volt embere – videó
