A Magyar Nemzeti Bank (MNB) frissen kinevezett vezetése, Varga Mihály volt pénzügyminiszterrel az élén, nem látja lehetőségét az alapkamat csökkentésének az infláció újbóli fellendülése miatt – írta meg a Bloomberg a kilátásokat és az új jegybankelnök gondolkodását ismerő személyekre hivatkozva.
Ez a fejlemény lehűtötte azon spekulációkat, miszerint idén élénk ütemben folytatódna a monetáris lazítás Magyarországon. A gyorsan változó piaci és geopolitikai fejlemények kihívást jelentenek az előrejelzések elkészítésében.
Ezzel együtt a lap felidézte, Orbán Viktor miniszterelnök eddigi minisztere kedden kezdte meg munkáját a Magyar Nemzeti Banknál, miután januárban 13 havi csúcsra, 5,5 százalékra szökött a fogyasztói árak növekedése, ami jóval meghaladja a 3 százalékos inflációs cél körüli tűréssávot.
Varga Mihály munkába állt: hangzatos ígéreteket tett az új jegybankelnök
A Matolcsy Györgyöt váltó új jegybankelnök szavai szerint vezetése alatt a stabilitás, a függetlenség és az átláthatóság lesznek az intézmény működésének alapelvei. Előrevetítette, az inflációval is határozottan felvenné a harcot. Részletek.Varga hatéves hivatali idejét nyitó első kommentárjában a Bloomberg News-nak elismételte, hogy az általa vezetett jegybank „döntő választ” fog adni az inflációs célt, a pénzügyi stabilitást vagy a fenntartható gazdasági növekedést veszélyeztető kockázatokra. A kormánypárti politikus azonban nem volt hajlandó konkrétan megnyilvánulni a kamatkilátásokról.
Forintkérdés
A forint 0,4 százalékot erősödött az euróval szemben, október eleje óta a legerősebb szintre lépve. A hazai deviza 3,2 százalékot erősödött idén, jelenleg 398,9 forint körüli szinten áll az euró.
„A fenntartható gazdasági növekedéshez kiszámítható és stabil árfolyamra van szükségünk”
– jelentette ki Varga Mihály, aki nem tervez olyan monetáris politikát folytatni, amely gyengítené a forintot.
Megszólalt Varga Mihály, javított a forint
Távolodunk a 400-as szintről, szerencsére a jó irányba. Varga Mihály első munkanapját tölti jegybankelnökként, a forint egyelőre örül. Bővebben.A lap emlékeztetett, a forint folyamatosan erodálódott Matolcsy György leköszönő jegybankelnök 12 éves hivatali ideje alatt, több mint 25 százalékot gyengült a magyar valuta ebben az időszakban.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb

Rohamtempóban szállítják le az autókat, hogy elkerüljék a vámokat

Botrány, román hallgatók tömegei rövidítették meg a diákhitel központot

Leválasztanak minket? Trump és Putyin kézfogása átrajzolhatja a geopolitikai határokat

Volt NATO-tábornok: 2027-ben törhet ki a világháború, de már idén is nagy baj lehet

Az osztrákok is készülhetnek a katonai szolgálatra, a németek jövőre már soroznak

Kidobhatjuk elavult számítógépünket: íme a Microsoft rossz híre

Trump-hatás? Óriási kaszában a korábbi demokrata-párti milliárdos

Minél idősebb valaki, annál inkább nem hisz a médiának

Már senki sem úszhatja meg a minősítést a Balatonon, és ez mindenkinek jó
