Országszerte több mint száz, fővároson kívüli helyszínen létesülhet új nyilvános e-töltőállomás egy, várhatóan a nyár végén megnyíló, 28 milliárd forintos támogatási lehetőség jóvoltából. A társadalmi egyeztetésre induló program a napelemmel és energiatárolóval felszerelt modern töltőpontok telepítését is ösztönzi.
A nemzeti helyreállítási terv REPowerEU-fejezete terhére biztosított új támogatás célja az Energiaügyi Minisztérium tájékoztatása szerint az energiaátmenet felgyorsítása, a kibocsátásmentes közlekedéshez szükséges infrastruktúra kiépítése.
Kapcsolódó
A tervek szerint augusztusban megjelenő kiírásra olyan vállalkozások jelentkezhetnek majd, amelyek elektromos töltőállomás üzemeltetői engedéllyel rendelkeznek.
A pályázóknak legalább egy e-töltőállomás létesítésére kell vállalást tenniük a töltőpontokkal kevésbé ellátott járások egyikében. Vállalkozásonként minimum 100 millió és legfeljebb 6 milliárd forint forrás nyerhető el, alapesetben 15 éves futamidejű, kedvezményes hitelként, amelyet legalább 10 százaléknyi önerővel kell kiegészíteni.
A nagyvállalatok az elszámolható költségek 35, a középvállalkozások 55, a mikro- és kisvállalkozások pedig 65 százalékát kaphatják meg állami hozzájárulásként.
Vissza nem térítendő támogatás abban az esetben adható, ha a projektben tervezett töltőállomás priorizált járásban létesül, vagy villamosenergia-tárolóval és/vagy megújuló villamosenergia-termelő, úgynevezett Hub-típusú egységgel lesz felszerelve, vagy a hazai TEN-T hálózat mentén helyezkedik el és nehézgépjármű töltésére alkalmas.
A támogatásból épített vagy bővített töltőállomások minden töltőpontjának képesnek kell lennie intelligens töltésre. Kötelezően biztosítani kell az elektronikus fizetés lehetőségét.
A kölcsönszerződéseket legkésőbb jövő április végéig meg kell kötni, a projektek fizikai befejezésének határideje 2027 ősze.
A hazai vállalkozások már február eleje óta igényelhetnek vissza nem térítendő támogatást elektromos személygépkocsi, teherautó vagy kisbusz beszerzéséhez szintén a REPowerEU-keretből. Az eredetileg 30 milliárd forintos program egy jármű megvásárlásának költségeiből az akkumulátor kapacitásának függvényében akár 4 millió forintot is fedezhet. Mostanáig mintegy 3900 gépkocsi, köztük csaknem 3000 személyautó és több mint 900 kisteherautó beszerzéséhez érkezett kérelem. Az igényelt támogatások összértéke már meghaladta a teljes keretösszeg felét.
A program jóvoltából Magyarországon 2024 első öt hónapjában az európai élmezőnybe tartozó arányban bővült a zöldautó-flotta. Az új pályázattal ösztönzött beruházásoknak köszönhetően pedig ehhez kapcsolódóan hatékony, gyors gépjárműtöltést lehetővé tevő elektromos töltőállomások jöhetnek létre.
A fejlesztések érdemben segítik az országos lefedettség elérését, ezzel teszik kényelmesebben használhatóvá és vonzóbbá a tiszta és csendes zöldautókat, hangsúlyozta a szaktárca.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!