A TISZA Párt a kormányváltást követően azonnal 5 százalékra százalékra csökkenti a gyümölcsök és a zöldségek ÁFA-ját, majd az összes egészséges és végül minden alapvető élelmiszer ÁFA kulcsát. Az Orbán-kormány utolsó két évében hazánkban 67 százalékos volt az élelmiszer áremelkedés. Így az Európa-rekorder ÁFA mellett, a drágulásban is „aranyérmes” a kormány – olvasható az ellenzéki párt közleményében.
Az elhibázott gazdaságpolitika következményeként a magyarországi élelmiszer-árszínvonal az uniós átlag fölé emelkedett (100,9 százalék), a tejtermékek és a pékáruk ára 15-18 százalékkal haladják meg az uniós árszintet, miközben Lengyelországban az uniós átlag 66 százaléka, míg Romániában 60 százaléka.
Kapcsolódó
Ha ma a szomszédos országokba látogatunk, azt tapasztaljuk, hogy az élelmiszerek többsége olcsóbb, mint hazánkban
– írják a közleményben.
Az óriási élelmiszerár-drágulás a TISZA Párt szerint leginkább a legszegényebb honfitársainkat sújtja. „A kereskedelmi láncok beszámolói szerint, az utóbbi időszakban a vásárlók elmozdultak az olcsóbb, rosszabb minőségű élelmiszerek felé és a hónap utolsó harmadában drasztikusan visszaesik a kereslet még az alapvető élelmiszerek iránt is, ami egyértelműen jelzi, hogy milyen nehéz helyzetbe sodorta magyar emberek millióit Orbán Viktor elhibázott politikája.”
Jelenleg a zöldségek és a gyümölcsök ÁFA-ja az Egyesült Királyságban, Írországban és Spanyolországban 0 százalék, Lengyelországban 4 százalék, Romániában 5 százalék, Magyarországon pedig a kiskereskedelmi különadóval együtt 31,5 százalék.
A közlemény szerint sereghajtók lettünk az egy főre eső fogyasztásban, az egy főre eső nemzeti jövedelem termelésben és elsők közé kerültünk drágaságban az Unióban. A magyarok ma már többet fizetnek az energiáért, az üzemanyagért, a banki szolgáltatásokért, a mobil és internethasználatért is, mint a körülöttünk lévő országokban élők.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!