Összesen 1,7 milliárdot fordít a dolgozók béremelésére az idén az Auchan - közölte a boltlánc még hétfőn. Most az is kiderült, hogy ez mit jelent egy-egy dolgozó esetében.
A Napi.hu szerkesztőségi blogja, a Buksza kérdésére ugyanis részletesebb információkat adott a boltlánc. A cég válasza szerint az új bérpolitika célja, hogy minden szakmai szinten emelkedjen az alapbér és kivétel nélkül minden alkalmazott fizetése növekedjen.
Kapcsolódó
Bőven 400 ezer feletti fizetés az online boltban
Például egy pék vagy cukrász pozíció esetében 8 órás állásban pótlékokkal és egyéb juttatásokkal együtt az elérhető legmagasabb havi jövedelem bruttó 336 ezer forint, az online áruházunkban dolgozó kiszállító munkatársak esetében ez az összeg elérheti a havi bruttó 434 ezer forintot
- közölte a boltlánc.
A Buksza számításai szerint a 336 ezer és a 434 ezer forintos havi bruttó - adókedvezmények nélkül -nettóban körülbelül 220-225 ezer, illetve 280-290 ezer forintot jelent az érintetteknek. Az Auchan-dolgozóknak a fizetés mellé átfogó élet- és balesetbiztosítás, valamint 5 százalékos vásárlói kedvezmény is jár. Továbbá a munkavállalók a vállalat részvényesi programjában is részt vehetnek.
Arra a kérdésre, hogy szeretnék-e kihasználni a túlóratörvényben engedélyezett 400 órás keretet az Auchan azt válaszolta, a társaság célja, hogy a dolgozókat elsősorban normál munkaidőben foglalkoztassa. A kiemelt kereskedelmi időszakokban diákmunkások, nyugdíjas vagy kölcsönzött munkaerő segítségét is igénybe veszi a cég. A jövőben pedig akkor szeretnének élni a túlóra lehetőségével, amikor azt a regionális munkaerőpiaci helyzet feltétlenül megkívánja vagy munkatársaik erre igényt tartanak.
Mit csináltak a többiek?
Visszatérve a fizetésekre: pár nappal az Auchan bejelentése előtt a 13 ezer embernek munkát adó Spar közölte, hogy megegyezett a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetével a béremelésről. Így a munkaerőpiac által leginkább kitett területeken, a legnagyobb létszámot kitevő áruházi munkakörökben, valamint a logisztikai központokban a kezdő alapbér minimum havi bruttó 220 ezer forint (nettó 146.300 forint gyerekkedvezmény nélkül) 2019. január 1-től.
A Spar előtt pedig az Aldi ismertette az idei bértábláját, amely szerint 10,88 százalékkal magasabb fizetéshez jutnak a bolti dolgozók. Nem sokkal később a diszkontlánc közölte, hogy a múlt évben a dolgozóknak adott 5000 forintos cafeteriakeretet beépíti a bérekbe, ennek eredményeként egy bolti eladó havi bruttó fizetése az idén közel 310 ezer forintot tesz ki.
Az előbbi cégek mellett a Tescótól, a Lidltől és a Penny Markettől is megkérdeztük, terveznek-e az idén béremelést, ha igen, akkor mekkorát és ennek eredményeként egy bolti dolgozó bruttó és nettó fizetése mennyi lesz. Utóbbi cégektől még várjuk a választ, amint megkapjuk azokat, újabb cikkel jelentkezünk.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!