A uniós államok jogállamisági helyzetét elemző tavalyi jelentésünkben már fejeztünk ki ezzel összefüggő aggályokat - mondta az MTI szerint az Európai Bizottság szóvivője.
A bizottság már kapcsolatba lépett az illetékes magyar hatóságokkal, hogy garantálják, a rádiócsatorna továbbra is legálisan folytathassa tevékenységét.
Kapcsolódó
Wigand szerint a bizottság megvizsgálja, hogy a Klubrádióval kapcsolatos bírósági döntés mennyire van összhangban az uniós joggal, illetve a döntéshozatal során betartottak-e a vonatkozó uniós jogszabályokat. "Az európai demokrácia egyik alapja a médiaszabadság és a pluralizmus. Nem fogunk késlekedni, hogy megtegyünk a megfelelő lépéseket, amennyiben ez lehetséges és szükséges lesz" - mondta a szóvivő.
A döntéssel szembeni nemtetszését Dunja Mijatovic, az Európa Tanács ember jogi biztosa is kifejezte keddi Twitter-üzenetében.
A Fővárosi Törvényszék kedden elutasította a Klubrádiónak a Médiatanáccsal szembeni keresetét, eszerint jogszerűnek találták, hogy a hatóság megtagadta a rádió frekvenciahasználati engedélyének meghosszabbítását. A rádió február 14-e után már nem lesz hallható az FM 92,9-es budapesti vételkörzetben.
Gazdasági hírek azonnal,
egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Rohamtempóban szállítják le az autókat, hogy elkerüljék a vámokat

Volt NATO-tábornok: 2027-ben törhet ki a világháború, de már idén is nagy baj lehet

Leválasztanak minket? Trump és Putyin kézfogása átrajzolhatja a geopolitikai határokat

Botrány, román hallgatók tömegei rövidítették meg a diákhitel központot

Trump-hatás? Óriási kaszában a korábbi demokrata-párti milliárdos

Az osztrákok is készülhetnek a katonai szolgálatra, a németek jövőre már soroznak

Kidobhatjuk elavult számítógépünket: íme a Microsoft rossz híre

Óriási támogatást kapnak a nyugdíjasok, ebből szépíthetik a házukat

Járványügyi vészhelyzet Szlovákiában, bevetik a katonaságot
