A Magyar Idők értesülése szerint érkezik a kiskereskedelmi javaslatcsomag, amely húsvét után a parlament elé is kerülhet. Olyan döntés is várható a lap szerint, hogy a jövőben a kiskereskedelmi áruházláncok nem külön prospektusban, hanem csak médiatermékekben hirdethetik majd a kínálatukat. A portál arra kereste a választ, hogy mit is jelent ez a gyakorlatban.
Az áruházi reklámújság, vagy az áruház saját weboldala nem médiatermék, tehát egy ilyen döntés azt jelentené, hogy ezeken a csatornákon többet nem hirdethetnek az áruházláncok. Ma egyébként az élelmiszerláncok ingyenes áruházi reklámújságjai tízmilliós nagyságrendű darabszámban jutnak el a háztartások postaládáiba, általában kétheti gyakorisággal.
Kapcsolódó
A legnagyobb multi élelmiszerláncok (Aldi, Auchan, Lidl, Penny, Spar és Tesco) együttes reklámköltése 40 milliárd forint körül mozoghat éves szinten. A már korábban megismert tervek szerint a reklámköltségek felső határa az árbevétel fél százaléka lenne, így a hat legnagyobb áruházlánc esetében ez a hirdetésköltések háromnegyedének letiltását jelentené, a 40 milliárd forint helyett legfeljebb 10 milliárdért reklámozhatnák magukat, a blokkk.com számítása szerint.
A legélesebb reklámfegyvereket, az ingyenes áruházi reklámújságokat be is tiltatná a kormány - hirdessenek a láncok inkább a sajtóban, újságokban, televíziókban, rádiókban, vagy éppen az internetes médiákban. A portál szerint feltehetően a reklámadó módosításáról szóló törvényjavaslat parlamenti vitáját éppen emiatt a javaslat miatt akasztották meg,
Reklámújság nélkül tudatosabban döntünk?
A vásárló, ha vásárolni szeretne a jövőben és a reklám segítségével szeretne tájékozódni, kénytelen lesz vásárolni egy újságot, amiben vagy lesz áruházi reklám, vagy nem, vagy nézze meg az okos telefonján.
Ám elsülhet az egész fordítva is. A vásárló, ha reklám hiányában nem tudja eldönteni, hová menjen vásárolni, könnyen előfordulhat, hogy többször megy a nagy áruházba, mivel ott nagyobb a valószínűsége, hogy sok akcióba botlik. Majd a Facebookon ők adják tovább egymásnak a hírt a legfrissebb akciókról. Sőt, a nagy áruház Facebook oldala, ami a határokon kívüli központból is kezelhető, remekül használható híradásra a vásárlóknak, lesz követője bőven.
Kötelező létszám: új ágazati különadó is
A Magyar Idők információi szerint a már meglévő foglalkoztatottak védelme, valamint a színvonalasabb kiszolgálás érdekében jön a kötelező minimumlétszám a nagyobb élelmiszer-forgalmazó láncoknál. Az már ismert, hogy a létszámkvóta alapja a dolgozónként számolt 36 millió forintos árbevétel lenne (amibe a magyar boltok természetesen nem esnének bele). A portál szerint az igazi csapda, hogy ezt a kötelező létszámot ki lehetne váltani a kötelező szakmai bérminimum hatvan százalékának megfelelő összeg befizetésével a költségvetésbe.
A multi áruházak pontosan kiszámolják, hány dolgozóra van szükségük (ami persze egy munkaerőhiányos helyzetben nem könnyű feladat). A kötelező létszámkvóta esetében két dolgot tehetnek. Az egyik, hogy a szakmai, képzési feltételeknek nem megfelelő árufeltöltőket lecserélik képzett eladóra. Ez sok ezer embert jelent, akik az utcára kerülhetnek nagyon is könnyen, a helyükre pedig az új előírásoknak megfelelő bolti dolgozókat vesznek fel. Honnan? Majd elcsábítják a magyar boltosoktól, amelyeknél sokkal nagyobb béreket tudnak adni a multik.
A kötelező szakmai bérminimum jelenleg (161 ezer forint) teljesítése sem gond nekik. A legjobban fizető diszkontoknál már 300 ezer forint körüli havi bruttó bérrel is lehet számolni (a részmunkaidős keresetet nyolc órára vetítve).
A megszellőztetett javaslat szerint a kötelező létszám hiányzó részét a szakmai bérminimum 60 százalékának megfizetésével kiválthatná. A szakblog szerint így is fog tenni, hiszen ez sokkal olcsóbb megoldás. Ez viszont így nem más, mint egy multikra szabott ágazati különadó.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!