D. Sándorné ellen az ügyészség 767 rendbeli üzletszerűen elkövetett csalás és más bűncselekmények miatt emelt vádat, mert a vád szerint a Kun-Mediátor Kft. tizenöt éves működése alatt az ügyfeleit tévedésbe ejtve 12 milliárd forintot meghaladó kárt okozott.
Jelenleg zajlik a vádlottal szemben elrendelt kényszerintézkedés indokoltságának időszakos kötelező felülvizsgálata a Szegedi Ítélőtáblán, ahol a vádlott enyhébb kényszerintézkedés alkalmazását indítványozta - tudta meg a Szolnoki Törvényszék sajtóosztályától a Vasárnapi Hírek.
A féléves felülvizsgálat részeként kért "enyhébb intézkedés" szabadlábra helyezést (akár óvadék ellenében), házi őrizetet vagy lakhelyelhagyási tilalmat jelenthet. Azt ugyanakkor nem tudni, hogy pontosan melyik szerepel az indítványban, a lap hiába kereste D. Sándorné védőjét, aki ezúttal sem kívánt nyilatkozni.
Az előzetes letartóztatás esetleges megszüntetése azért is figyelemre méltó lenne, mert a Kun-Mediátor botrány 2015. tavaszi kirobbanása után D. Sándorné külföldre szökött, a magyar hatóságok nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki ellene. Az Interpol körözési listáján is szerepelt. Végül a közép-amerikai Belize-ből, egy üdülőparadicsomból 2016. decemberében hozták haza - emlékeztet cikkében a Vasárnapi Hírek.
A tavaly novemberben indult büntetőeljárás nem halad gyorsan, valószínű, hogy idén már nem hoznak elsőfokú ítélet. A károsultak egy részét képviselő ügyvéd, Dobrossy István is arról beszélt a lapnak, hogy szerinte ez legkorábban a jövő év eleje-közepe felé történhet meg. D. Sándorné egyelőre nem kívánt vallomást tenni.
Legolvasottabb
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Előrehozott parlamenti választás lesz – a nyugdíj és az infláció is forró téma
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Provokáció vagy véletlen? Lengyel vadászgépek árnyékként követték az orosz felderítőt
Bombariadó az Ukrajnából érkező vonatokon, utasokat szállítottak le Magyarországon
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni