A közlemény szerint a két hitelintézet haladéktalanul eljár a jogszabály szerinti kötelezettségek teljesítése érdekében, így értesítik a csoportos létszámcsökkentési szándékról a fővárosi kormányhivatal foglalkoztatási főosztályának befektetésösztönzési és szolgáltatási osztályát, illetve megkezdik a tárgyalást a bankoknál működő üzemi tanáccsal.
Az FHB Jelzálogbankban nemrég növelte részesedését kötelező nyilvános ajánlattétel révén a Takarékbank. A Takarékbanknak és a vele összehangoltan eljáró többi FHB-tulajdonosnak az ajánlattétel július 31-i zárultakor az alaptőkéből való részesedés alapján 86,76 százalékos, a szavazati jogok alapján pedig 86,96 százalékos közvetlen befolyásuk volt - írja az MTI.
Az FHB Jelzálogbank igazgatósága a vételi ajánlat elfogadását javasolta a részvényeseknek. Álláspontjuk indoklásában kitértek arra is, hogy az ajánlattevő üzletpolitikai elképzelései az FHB refinanszírozási és jelzáloglevél-kibocsátási tevékenységének megerősítését célozzák. A társaság tevékenységei közül ugyanakkor a jövőben kikerülnek a kereskedelmi banki szolgáltatások, a csoportirányítói-szolgáltatói feladatok valamint a holding funkciók, mivel ezek mindegyikét az integráció más intézményébe csoportosítják át. Az integráció tagjai közötti feladat-átcsoportosításkor a duplikált és kapacitásigénnyel alá nem támasztott státusokat megszüntetik, ami nettó létszámcsökkentést valószínűsít 2017-2018-ban - írták még június közepén.
A Takarékbank, az összehangoltan eljáró személyek és az FHB bankcsoport egyaránt a takarékszövetkezeti integráció tagjai, a Takarékbank az integráció központi bankja. (Elbocsátások jönnek a MÁV-nál? - Megszólalt a vasút.)
Az FHB bankcsoportnak 2016-ban a nemzetközi pénzügyi standardok (IFRS) szerinti konszolidált beszámoló szerint 593,404 milliárd forint mérlegfőösszeg mellett 15,502 milliárd forint vesztesége volt. Idén az első negyedévet már 279 millió forint adózás utáni nyereséggel zárta a bankcsoport, míg a tavalyi első negyedévben 1,277 milliárd forint vesztesége volt.
Az FHB Jelzálogbank részvényeivel a BÉT prémium kategóriájában kereskednek, a papírok a szerdai kereskedést 531 forinton zárták. Az elmúlt egy évben a 100 forint névértékű részvények legmagasabb árfolyama 596 forint, a legalacsonyabb 436 forint volt.
Állás.hu - Általános szöveg
Keressen állást vagy keressen munkaerőt egy olyan újgenerációs állásportálon, amely valódi, pontos egyezőség alapján rangsorolja a jelentkezőket - kattintson az allas.hu oldalra!
Gazdasági hírek azonnal,
egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Van 4500 millió forint a lakosságnál, Varga Mihály dönt, meddig maradhat ott

Teljes vasúti leállás az egész országban, az oroszok hackelhették meg a rendszert

Pusztítóan veszélyes csalás terjed, de lehet ellene ügyesen védekezni

Gyerekrablók tartják rettegésben az országot, kitört a pánik

Nem vesződnek az árrésstoppal, jöhet az állami boltlánc

Kitiltanák a villanyautót egy társasházból, itt az újabb konfliktusforrás

Itt az árrésstop mérlege: élelmiszerek százai lettek drágábbak

A Budapest Airporton a logisztika fénysebességbe kapcsolt

Egyre több a bukás a forgalmi vizsgákon, valami nem stimmel
