Akár 11-féle adónemet, illetve pótlékot - így például a kirótt kommunális-, gépjármű-, építmény-, telek-, vagy éppen az esedékes iparűzési adót is befizethetik elektronikusan a Magyar Posta Zrt. és a Takarék-csoport közös tulajdonában álló Díjnet mobilfizetési szolgáltatásához csatlakozó önkormányzatok állampolgárai és vállalkozásai. Az új szolgáltatáshoz az országban elsőként Kiskunhalas és Hódmezővásárhely városok önkormányzatai csatlakoztak.
A független e-számlakezelő rendszer, a Díjnet iCsekk néven futó fizetési megoldása az eddigi papíralapú adófizetést váltja ki. Az ügyfél az önkormányzattól kapott adóegyenleg-értesítőn feltüntetett qr-kódot leolvasva néhány gombnyomással, mobiltelefonja segítségével tetszőleges helyen és időben fizetheti be adóját. Ehhez le kell töltenie az ingyenes - iOS és Android platformon egyaránt elérhető - iCsekk alkalmazást az okos készülékére, az adónemek kiegyenlítésére pedig bármilyen, internetes fizetésre alkalmas bankkártya vagy hitelkártya felhasználható.
Kapcsolódó
Az önkormányzatok döntése alapján az eljárás kezdetben nem kizárólagos fizetési lehetőségként jelenik meg, az ügyfeleknek lehetőségük lesz arra, hogy közterheiket hagyományos módon - csekken, vagy személyesen - egyenlítsék ki. A szolgáltatást bevezető önkormányzatok emellett maguk határozhatnak arról, mely adók fizetését szeretnék a mobilalkalmazáson keresztül lehetővé tenni a településük lakói számára - közölte a szolgáltató.
Mérföldkő az önkormányzatok megjelenése az e-számlafizetési szolgáltatások területén - mondta Garamszegi Tamás,a Díjnet Zrt. vezérigazgatója. Várakozása szerint ez a megoldás már rövidebb távon is jelentős költségmegtakarítást eredményez a helyhatóságok számára, miközben az egyszerű fizetési lehetőség miatt a kinnlevőségek összege is érezhetően csökkenthető. A társaság jelenleg is több száz önkormányzattal tárgyal a rendszerhez történő csatlakozásról, és már a közeljövőben számos további település, illetve budapesti kerület lakóinak lesz lehetősége a helyi adók egyszerű, elektronikus befizetésére.