Fast fashion boltnak nevezzük azokat a ruhaüzleteket, amelyek a nagy divatmárkák trendjeit gyorsan lemásolják és megfizethető áron teszik azokat elérhetővé a vásárlóknak. A piac egyik legnagyobb szereplője az Inditex spanyol vállalat, hozzá tartozik többek között a Zara, a Bershka, a Pull & Bear, a Massimo Dutti és a Stradivarius is. Ezeket a márkákat mind-mind külön cégben üzemeltetik - írja a portál.
Fontos piaci szereplő még a svéd H&M és a német-holland Brenninkmeijer-család által alapított C&A is.
Kapcsolódó
Egyértelműen a Zara dolgozói kerestek a legjobban 2017-ben, átlagos bruttó bérük 271 322 forint volt, ami 6,4 százalékkal haladja meg a 2016-os értéket. A második helyezett a Massimo Dutti lett 239 972 forinttal (+11 százalék 2016-hoz képest), a harmadik helyen pedig a C&A végzett 237 681 forinttal (+16,1 százalék egy év alatt).

Az összehasonlított márkák közül a Massimo Dutti rendelkezik a legmagasabb presztízzsel, mégsem ott kerestek a legjobban a dolgozók, igaz, nekik emelkedett a második legnagyobb ütemben a bérük. A 11 százalékos emelkedésüket csak a már említett C&A 16,1 százalékos növekedése haladta meg, harmadik helyezett ebből a szempontból pedig a Bershka lett, 9,3 százalékkal.
A legkisebb mértékben a Stradivarius, a H&M és a Pull & Bear dolgozóinak nőtt a fizetése 2017-ben, a növekedés náluk sorrendben 2,8 százalék, 3,4, valamint 4,3 százalék volt.
A fotó forrása: Napi.hu/Szabó Dániel
Legolvasottabb
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Előrehozott parlamenti választás lesz – a nyugdíj és az infláció is forró téma
Vonatozók, figyelem: nagy felfordulás jön, átépítés indul a Keletiben
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Nem várt fordulat, ilyen időjárással zárhatjuk az óévet
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Provokáció vagy véletlen? Lengyel vadászgépek árnyékként követték az orosz felderítőt