Három éves sorozatot folytatva az idei első negyedévben tovább csökkent a kényszertörlések és a felszámolások száma, idén fogyásnak indult a végelszámolások mennyisége is, ami a tavalyi első negyedévben még 782-vel nőtt - közölte elemzésének eredményeit a Bisnode. Szintén csökkent a csődeljárások száma, de Magyarországon nem jellemző a gyakorlat, tavaly mindössze 50 ilyen eljárás indult.
Legnagyobb ütemben a felszámolások száma csökkent, amely a 2014-ben tapasztalt 4508-as szintről az idei első három hónapra közel a harmadára, 1514-re csökkent, de szintén látványos a csökkenés a kényszertörlések számában: ez a mutató a 2014-es időszakban csaknem 9700 volt, azóta viszont 4528-ra csökkent negyedéves viszonylatban.
A felszámolások és csődeljárások cégszámhoz viszonyított mutatója szintén jelentős javulást tud maga mögött. Ez az arány két év alatt tudott a felére csökkenni, idén mindössze a cégek 1,43 százaléka került ilyen eljárás alá.
Kik vannak veszélyben?
A legkisebb bedőlési kockázatú iparágak nem változtak. Az élen továbbra is a humán-egészségügyi, szociális ellátó szektor áll, ahol a cégeknek mindössze 0,27 százaléka dől be. Legnagyobb javuláson a közigazgatás, védelem és kötelező társadalombiztosítási iparág ment át, ahol 0,79 százalékos javulást követően már csak a cégek 0,37 százalékát érinti a bedőléssel kapcsolatos eljárás. A tíz legbiztonságosabb iparágban a gépipart és egyéb feldolgozóipari tevékenységeket kivéve minden szektorban csökkent a bedőlt cégek aránya.
A legkockázatosabb iparágak terén apróbb változások történtek a tavalyi évhez képest, a 2016-os 21. helyről került be a tíz legkockázatosabb szektor közé a vegyi anyag, gyógyszer termékek gyártása, kokszgyártás és kőolaj feldolgozás és szintén új szereplője a listának a textilipar. Továbbra is a szálláshely-szolgáltatás és vendéglátásban dől be a legtöbb cég, 2,39 százalékuk, ami arányában csaknem tízszer annyi, mint a legbiztonságosabb iparágban. Ezen a listán is javítani tudtak a szereplők az új belépő vegyiipar kivételével. (Ettől tartanak a magyar cégek.)
Vegyes képet láthatunk az egyes megyékben bedőlt vállalatok arányában. Nem meglepő módon az ország keleti részében nagyobb ez az arány, a csúcson Heves megye áll 3,31 százalékos mutatóval. Jelentős javulást ért el Szabolcs-Szatmár-Bereg megye, amely 1,67 százalékos bedőlési arányával már csak a negyedik legkockázatosabb megye. Az országban Budapest kivételével minden megye javulást mutatott.
Címlapkép forrása: Pixabay
Legolvasottabb
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Előrehozott parlamenti választás lesz – a nyugdíj és az infláció is forró téma
Vonatozók, figyelem: nagy felfordulás jön, átépítés indul a Keletiben
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Nem várt fordulat, ilyen időjárással zárhatjuk az óévet
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Provokáció vagy véletlen? Lengyel vadászgépek árnyékként követték az orosz felderítőt