Magyar tehergépjárművezetők kiküldetés keretében Franciaországban végeztek árufuvarozási tevékenységet, amelynek során egy magyar közjegyző által hitelesített nyilatkozatot, valamint a francia munkaügyi miniszter által hitelesített kiküldetési igazolást tartottak maguknál arról, hogy az óránkénti munkabérük összege 10,40 euró, amely a fuvarozási ágazatra vonatkozó francia minimálbérnek felel meg. E dokumentumokat a francia hatóságok rendszeresen ellenőrzik és elfogadják annak igazolásaként, hogy a szóban forgó ágazatra vonatkozó minimálbért meghatározó francia szabályokat betartják.

Az Európai Bíróság Rapidsped ügyében meghozott ítéletéről szóló közleményéből kiderül, hogy az érintett tehergépjárművezetők pert indítottak a magyarországi székhelyűnek tűnő munkaadójukkal szemben azt állítva, hogy a munkabérük a franciaországi munkavégzésük idején az említett dokumentumokban foglaltak ellenére nem éri el a francia ágazati minimálbért, és különösen 2018-ban a Franciaországban teljesített munka vonatkozásában is a munkaszerződésük szerinti, 3,24 euró összegű alapbért kapták meg. Ezzel kapcsolatban a munkavállalók azon az állásponton voltak, hogy a külföldön teljesített munka után járó és az állításuk szerint a határon túl felmerült költségeik fedezésére szolgáló napidíjuk, valamint a munkaadó által számukra az üzemanyag-megtakarításra vonatkozóan nyújtott juttatás összege nem számít bele a munkabérükbe.

A fent említett perekben eljáró Gyulai Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság az Európai Bírósághoz forult azt tudakolva, hogy

  • a magyar munkavállalók a magyarországi székhelyű munkaadójukkal szemben hivatkozhatnak-e a magyar bíróságok előtt a francia minimálbérre vonatkozó franciaországi előírások megsértésére;
  • a munkavállalók részére a külföldi kiküldetésük idejére fizetett napidíj a munkabér részének tekinthető-e;
  • illetve nem ütközik-e a közúti szállításra vonatkozó uniós szabályokba (561/2006/EK rendeletbe) az olyan munkaadói gyakorlat, amely üzemanyag-megtakarítás elérése esetén többletjuttatással jutalmazza a munkavállalókat.

Az uniós bíróság egyrészt megállapította, hogy a munkavállalók számára a szolgáltatások nyújtása keretében történő kiküldetéséről szóló irányelv (96/71/EK) alapján lehetséges kell, hogy legyen, hogy bírósági úton érvényesítsék az irányelv szerinti, olyan munka- és foglalkoztatási feltételek tiszteletben tartását, mint a minimális bérszintre vonatkozó feltétel. Azonban a Gyulai Közigazgatási és Munkaügyi Bíróságnak meg kell vizsgálnia, hogy az érintett gépjárművezetők munkaadója Magyarország joga szerint rendelkezik-e székhellyel vagy lakóhellyel Magyarországon. Amennyiben ez a helyzet, úgy e munkavállalók a francia minimálbérre vonatkozó franciaországi előírások megsértésére hivatkozva perelhetik Magyarországon a munkaadójukat.

Azzal kapcsolatban, hogy a szóban forgó napidíj az irányelv értelmében vett minimálbér részét képezi-e, a Bíróság emlékeztetett, hogy az irányelv értelmében valamely díjat abban az esetben kell a minimálbér részét képező, „kiküldetéshez tartozó juttatásnak” tekinteni, ha azt a munkavállalónak nem a kiküldetés kapcsán ténylegesen felmerült költségek megtérítésére fizetik ki.

A jelen ügyben szóban forgó napidíjat a munkaadó által a személyzete számára készített tájékoztató feljegyzés úgy írja le, hogy az a kiküldött munkavállalók külföldön felmerült költségeinek fedezésére szolgál, e díj összege pedig aszerint változik, hogy e kiküldetés három, négy vagy öt hétig, vagy akár hosszabb ideig tart-e. A Bíróság szerint az említett díj átalányjellege és progresszivitása arra utal, hogy utóbbi díj rendeltetése a kiküldetéshez kapcsolódó, abban álló hátrányok ellensúlyozása, hogy e munkavállalók a szokásos környezetüktől távol tartózkodnak.

Minderre tekintettel a Bíróság kimondta, hogy a kérdéses napidíj a minimálbér részét képező, kiküldetéshez tartozó juttatásnak minősül, kivéve, ha azt a kiküldetés kapcsán ténylegesen felmerült költségek, mint például utazás, lakás és ellátás megtérítésére fizetik ki, vagy ha az olyan pótléknak felel meg, amely módosítja a munkavállaló által végzett munka és az általa kapott ellenszolgáltatás viszonyát.

A Bíróság kimondta azt is, hogy mivel az uniós jog maga is megköveteli, hogy az említett járművek vezetői képesek legyenek az észszerű és gazdaságos vezetésre, ezért az 561/2006/EK rendelettel főszabály szerint nem ellentétes, ha egy közúti szállítási vállalkozás a megtett úthoz viszonyított üzemanyag-fogyasztás csökkentése formájában teljesített megtakarítás alapján számított juttatást biztosít a gépjárművezetőknek. Az ilyen juttatás azonban nem lenne megengedett, ha a szóban forgó megtakarítást a megtett úthossz és/vagy a szállított áru mennyisége alapján oly módon jutalmazná, amely a gépjárművezetőt különösen a közlekedés biztonságát veszélyeztető magatartásokra ösztönözné.