A Foodora a minap arról tájékoztatta a felhasználóit, hogy frissítette az Általános Szerződési Feltételeit, ami két, a fogyasztók számára igen kedvező változást jelent:

  • mostantól fokozatosan bevezetik a minimális rendelési érték alatti rendelés lehetőségét;
  • a rendszerhasználati díj mértéke pedig a rendelés összegének függvényében változik;
  • az alacsony értékű rendelés összegét pedig a termékek kosárba helyezéskor láthatják a vásárlók.

A Foodorát birtokló Delivery Hero Hungary Kft.-vel szemben 2023 decemberében indított vizsgálatot a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). 

A vállalkozás 2023 őszén két hónapon át tartó kuponakciót hirdetett, azonban a kuponok felhasználására csak akkor voltak a fogyasztók jogosultak, ha a rendelésük értéke meghaladta a 6 ezer forintot.

Erről azonban a GVH szerint a cég nem tájékoztatott megfelelően. Emellett a versenyhivatal azt is kifogásolta, hogy a rendszerhasználati díjról is időszerűtlen módon tájékoztatja a fogyasztókat.

Az ételkiszállító cégek szerint a futároknak nem kell tudniuk magyarul

Az utóbbi időben azt tapasztaltuk, hogy egyre több a külföldi ételfutár, akik sok esetben nem beszélnek magyarul. Megkérdeztük a piacon legaktívabb cégeket, a Foodorát és a Woltot, valamint a csomagszállítási piac egyik legnagyobb szereplőjét, a GLS-t, mi az oka a külföldi vendégmunkások egyre gyakoribb alkalmazásának.
Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább→