A foodora közleményében azt írja, hogy amíg kezdetben csak akkor vásároltak a legtöbbször az ezen platformon keresztül elérhető piactéren keresztül, ha valamire a legvégső esetben volt szükség. Mostanra azonban már jellemző, hogy általánosságban a platformon keresztül intézik a bevásárlást.
A szó szerint legsúlyosabb bevásárlást a közlemény szerint a XIII. kerületben adták le, amely bevásárlást a 90 kilogrammot is meghaladta. Ezt követi egy pécsi, 65 kilogrammot nyomó rendelés.
A rendelésekből az is kiderül, hogy többen már hajnalban protein szeletet és vizet rendelnek, gondoskodva a másnaposságról, ezek mellett pedig számos extrém rendelésre is példa volt: Szegeden például egy zsemlerajongó az elmúlt évben összesen 684 darab zsemlét pakolt a kosarába, a legnagyobb összegű rendelés meghaladta a 90 ezer forintot.
A legtöbb rendelést egy pécsi felhasználó adta le tavaly, összesen 320 darabot, a legnagyobb összegű rendelés pedig 132 ezer forint volt idén.
A konkurens Wolt platform egy hasonló közleményt adott ki még az év elején, amely szerint már volt, aki félmillió forintos rendelést is leadott, valamint az is kiderül, hogy a magyarok leginkább sajtburgert rendelnek ebédre, éjszakára pedig óvszert.
Váratlanul olcsóbb lett a népszerű ételfutár
Bár hivatalosan nincs megerősítve, a változtatás mögött a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) árgus szemei állhatnak. Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!