Alig 2,5 milliárd köbméter energiahordozó áll rendelkezésre a MEKH közlése szerint. Ehhez képest együttesen 4,4 milliárd köbméter kapacitású, négy állami tulajdonú tárolóban - a zsanai, a hajdúszoboszlói, a pusztaedericsi és a kardoskúti állomáson - már csak mintegy 650 millió köbméternyi a földgáz. A lapnak egy szakértő azt mondta, hogy a tárolók feltöltöttsége alig 15 százalékos.
A szőregiben 1,4 milliárd köbméter a készlet, ebből csupán 1,2 milliárd a különleges vészhelyzetben felhasználható állami tartalék, a többi gázt magáncégek birtokolhatják. Így a valóságban a tárolókban elérhető mennyiség a vésztartalékokkal együtt is csupán 1,85 milliárd köbméter - állítja a Magyar Nemzet.
A szakértők szerint rejtély, hol tárolják azt a 2,5 milliárd köbméter gázt, amelyről a MEKH tájékoztatója szólt. Emellett az sem ismert, hogy a kormányzat ténylegesen mekkora mennyiség felett rendelkezik a készletből, és a gázkereskedő társaságok birtokában mekkora hányad van, amelyhez a kabinet nem férhet hozzá. Ennek oka, hogy az orosz állami gázipari óriás, a Gazprom számára is végez bértárolást, de nem tudni, hogy ennek mekkora a mértéke. A lap értesülései szerint megközelítőleg egymilliárd köbméterről lehet szó.
Abban az esetben is, ha a kereskedelmi befogadókban lévő összes földgáz a kormányé lenne, a jelenlegi kitárolási ütem mellett csupán 30 napra lenne elegendő a tartalék - vélik a szakemberek. Ez azért kockázatos, mert a hideg téli időszakokban akár napi 60-80 millió köbméter gáz is elfogyhat az országban, így a tárolt kapacitás is szükséges a felhasználók kiszolgálásához. Másrészt a készletek túlzott leapasztása miatt sérülhetnek maguk a tárolók is: például az alacsony belső nyomás miatt betörhet a víz, és ez később óriási gondot okozhat a befogadók üzemeltetése során.
A fotó forrása: Pexels.
Legolvasottabb
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Előrehozott parlamenti választás lesz – a nyugdíj és az infláció is forró téma
Vonatozók, figyelem: nagy felfordulás jön, átépítés indul a Keletiben
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Nem várt fordulat, ilyen időjárással zárhatjuk az óévet
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Provokáció vagy véletlen? Lengyel vadászgépek árnyékként követték az orosz felderítőt