A troposzférát tanulmányozó tudósok erős bizonyítékot találtak arra, hogy a tapasztalható éghajlatváltozás jelentősen megváltoztatja az évszakokra jellemző hőmérsékleti eloszlást is. Az elmúlt négy évtized adatainak elemzése során rájöttek arra is, hogy főként az északi félteke van veszélyben, és erről senki más nem tehet mint maga az emberiség - derül ki az EcoWatch cikkéből, melyben a kaliforniai Lawrence Livermore National Laboratory kutatóinak munkáját mutatják be.

A Science-ben megjelent tanulmány szerint az éghajlatváltozás az elmúlt négy évtizedben az észak-amerikai és az eurázsiai nyári-téli hőmérsékletkülönbség növekedését eredményezte. Konyhanyelvre fordítva azt állapították meg, hogy az 1979-2016 közötti időszakban a nyári felmelegedés gyorsabb volt, mint a téli, ami erős egyenlőtlenséget jelent.

Kapcsolódó

Erre nemcsak a légkörben találni bizonyítékokat: Európában például több mint 500 növényfaj első megjelenési dátumának elemzése azt mutatja, hogy a tavasz eleje hat-nyolc nappal előrébb került az elmúlt három évtizedben, (más kutatások szerint a nyár vége is kitolódott legalább ennyivel.)

A kutatók azonban tisztázni akarták, hogy ez olyan természetes folyamatok eredménye-e, mint amilyen az El Nino-hatás, vagy az emberi tevékenység okozza ezt (bár már az El Nino sem kiegyensúlyozott, ahogy arról itt írtunk.) Ugyanis a klimatikus felmelegedési folyamatok egy része jól magyarázható természetes jelenségekkel. Például az északi féltekén érthető, hogy a nyarak melegednek gyorsabban, mivel itt több a szárazföld, mely átlagos fajhője alacsonyabb, mint a víze, sőt a fényvisszaverő-képessége is kisebb. Így a kutatók feladata az volt, hogy egy olyan módszert találjanak, amellyel ezeket szét tudják választani, meg tudják tisztítani az emberi tevékenységtől.

Nézzünk az ég felé

Az éghajlatváltozás és a természetes változékonyság hatásának számszerűsítésére a tudósok gyakran "attribúciós" tanulmányokat végeznek. Az új kutatás pedig abban újszerű, hogy elsőként értékeli azt, hogy az éghajlatváltozás hogyan befolyásolhatja a szezonális hőmérsékletváltozásokat a troposzférában. Azért fontos ennek a területnek a vizsgálata, mert a troposzféra a Föld felszínétől 10-18 kilométer magasságig tart, és ez a réteg tartalmazza az atmoszféra tömegének 80 százalékát, valamint itt keletkezik az időjárási jelenségek 99 százaléka is.

A kutatás során a kutatók 1979 és 2016 között a nyári és téli hónapokban a műholdak által felvett légköri hőmérsékleti adatokat elemezték. Ebből pedig azt látták, hogy a nyári és a téli hőmérsékletek közötti különbség a középső szélességi régiókban a legnagyobb, különösen igaz ez az északi féltekére. Sőt, arra is felfigyeltek, hogy a legnagyobb mértékű felmelegedést Észak-Amerika és Eurázsia keleti szélei tapasztalják.

Ez azért lehet, mert télen ezekben a régiókban a meleg levegőtömbök keletről nyugatra terjednek - a Föld forgásának is megfelelően -, ami a nyugati kontinentális szélességek mentén enyhébb teleket eredményez. Az elmúlt években ez tapasztalható volt itt Európában is, ahol rekord meleg télről szóltak a híradások.

A térképen a vörös a nagyobb különbségeket mutatja, amelyeket az egyes évtizedek téli és nyári időjárása között kimutattak. Jól látható, hogy az északi féltéken intenzívebb a hatás, mint a délin, valamint az is, hogy a térítők és sarkkörök közötti részen a legintenzívebb.
Kép: Napi.hu

Fontos tényező még, hogy a pólusokon viszont csökken a különbség a nyári és a téli hőmérsékletkülönbségek között. Vagyis szemben a középső traktusokkal a bolygón, ezekben a régiókban a téli hőmérsékletek gyorsabban emelkednek, mint a nyári hőmérsékletek. Ebben pedig megint csak a víz magas fajhőjének van szerepe: mivel nyáron a sarki jég nagy része elolvad a tengeri részeken, több hőt tárol a víz, ezt pedig télen adja le a környezetének, ami légköri felmelegedést okoz.

És mi köze ehhez az embereknek?

A kutatók azt is megállapították, hogy mindez jelentős emberi befolyás eredménye. Erre pedig abból következtetnek, hogy összehasonlították a műholdas eredményeket - vagyis a már megtapasztalt jelenséget - az éghajlati modellekkel - a jósolt hatásokkal.

A modellszimulációk, amelyek 1979 és 2016 közötti időszakot analizálták, számos olyan természetes tényezőt tartalmaztak, amelyek befolyásolhatják a troposzférikus hőmérsékletet, beleértve a vulkánkitörések és aeroszolok (nem dezodorok, hanem egyszerű részecskék vagy folyadékcseppek az áramló levegőben - a szerk.), fűtési vagy éppen hűtési hatását. A számításból kihagyták az emberi eredetű szén-dioxid-és az egyéb üvegházhatásúgázok-kibocsátás adatait. Az így kapott hőmérsékletkülönbségek viszont elmaradtak a valóstól.

Ezután alkalmazták az éghajlatváltozás emberi faktorának hatásának felmérésére az ENSZ által kidolgozott "RCP8.5" néven ismert modellt. Ez egy közelítő számítás, azon a feltételezésen alapul, hogy az üvegházhatású gázok kibocsátása folyamatosan nő tovább, korlátozások nélkül, azt pedig megjósolja, mekkora lesz a hőenergia leadás a légkörben, mennyire nő az üvegházhatású gázok mennyisége például.

Az eredmények pedig azt mutatják, hogy csak az ember által okozott éghajlatváltozás hatását magában foglaló szimulációk képesek helyesen visszaadni a szatellitek által feljegyzett szezonális hőmérsékletváltozás mintázatát, a természetes, humánumtól megtisztított mérések nem igazolják azokat. Sőt, a fent ismertetett lokális elváltozások jórészét is csak ezek fedik le. Leegyszerűsítve: a természetes hatások léteznek, de a jelenlegi állapotért az emberi tevékenység is nagyban felelős.

Jöhetnek az időjárási szélsőségek

"A felszín és a szabad troposzféra közötti változások közötti kapcsolat a magyarázatot várja" - mondta el az eredményekről William Randel, a National Center for Atmospheric Research kutatója, aki maga a mostani elemzésben nem vett részt. Viszont lehetséges magyarázata neki is van: az egyik lehetséges hatás lehet a szélsőséges időjárási események időzítésének és valószínűségének változása.

A gyakorlatban ezt úgy kell értelmezni, hogy bár hurrikánszezon, vagy aszályos időszakok maguktól is vannak a Földön, általában eléggé megszabott időszakokban. Például a trópusi viharok jellemzően június elejétől november végéig tart az atlanti területeken. De tavaly például az első vihharendszer már április közepén kifejlődött.

Egymásik lehetséges forgatókönyv - példák erre is vannak a közelmúltból -, hogy a megszokott ciklusokban a jellemző időjárási hatások felerősödnek. Például erősebb esőzések és szélsőséges nyári forró aszályok alakulnak ki.

(A fotó illusztráció, egy a forróság és a szélsőséges szárazság miatt kigyulladt német szántóföld látható rajta, a forrása: Hendrik Schmidt/dpa/AFP.)