A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) tegnap jelentette be, hogy egyebek mellett a Szentkirályi Magyarország Kft. ellen is eljárást indít a fogyasztók megtévesztésének gyanúja miatt.
A Versenyhivatal közleményében arról tájékoztatott, hogy az eljárás javarészt a társaság egyik 2019-es kommunikációs kampányát érinti, azon belül is az abban tett fenntarthatósággal kapcsolatos állításokat.
A Szentkirályi Magyarország Kft. reakciójában azt állítja, hogy a GVH ezt már korábban, 2020-ban is megvizsgálta, akkor azonban arra a megállapításra jutott, hogy a versenyfelügyeleti eljárás elindításának feltételei nem állnak fent.
A társaság hozzáteszi, nem kapott információt arról, miért döntött most mégis úgy a GVH, hogy az öt évvel ezelőtti kampányuk kapcsán eljárást indít. Leszögezte azonban, hogy már most is maximálisan együttműködik a versenyhivatallal és minden, az eljárás szempontjából fontos és elérhető információt megad.
Jégkorszaki vízzel árasztotta el a piacot a Szentkirályi cápája
Balogh Levente, a Szentkirályi Magyarország alapító tulajdonosa az utóbbi napokban kimaxolta a médiateret: üzletemberként például az Economx Business Talks '24 konferencián tartott előadást, ahol többek között beszélt a kezdetekről, és arról, hogy szerinte hiba volt a KGST felszámolása.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Csilliárdokat keresnek ezek játékosok – ők lettek 2025 leggazdagabb sportolói
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Egy papír hiánya elég lehet, hogy mindent bukjunk: súlyos tévedésben él sok vásárló
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Megmutatjuk 2026 összes szabadnapját – így tervezze a szabadságát