Kezdetben villákat alakított át a szlovén magánszemélyek tulajdonában lévő HPV-Hungary Kft., amely tavaly összesen mintegy 320 millió forint árbevételt ért el. A társaság április végéig adja át azt a fővárosban, a Moszkva térnél megvalósuló, bruttó 7500 négyzetméteres, 7,5–8 millió euróba kerülő irodaházat, amelyet egy foghíjtelken építettek föl. A cég a jövőben luxuslakások építésébe kezd. Részletek a hétfői Befektetőben.
Egyed építészeti megoldásokkal, mintegy 34 milliárd forintos hazai beruházással épül Magyarország eddigi legnagyobb, ötcsillagosra tervezett spaszállodája.
Kipróbálta az egyik kínai elektromos SUV-t és az eredmény teljesen lesokkolta.
Ma is ukrán munkavállalók tömege dolgozik az építkezéseken és ők haza fognak menni.
A bűnszervezetben szereplő orvosok mintegy 200 millió forint kárt okoztak az ország költségvetésének.
Hivatalosan is kérelmezte a holland kormány az Európai Bizottságtól, hogy mentsék fel az új migrációs paktum alól.
A hét első napján már több mint egymillió videóindítást generált.