A felmérés szerint a magyar cégek 20 százaléka alkalmaz aktívan valamilyen mesterséges intelligencia eszközt, 18 százalékuk pedig két éven belül tervez MI alapú megoldásokat bevezetni.
Annak ellenére, hogy a technológia népszerű, a hazai megkérdezettek 29 százaléka még nem foglalkozik aktívan a kérdéssel.
Kapcsolódó
Farkas Ádám, az EY felelős üzleti működéssel kapcsolatos szolgáltatásait vezető partnere azt mondta, hogy azok a vállalatok, akik még nem dolgoztak ki MI-stratégiát és nem kezdtek bele annak megvalósításába, rövidesen óriási lemaradásba és behozhatatlan versenyhátrányba kerülhetnek.
Ennek ellenére a szakember szerint nem érdemes elkapkodni a technológia bevezetését, mivel fontos a megbízhatóság érdekében figyelembe venni az etikai szempontokat, különösképpen az adatbiztonságot, a magánélet védelmét és a diszkrimináció megelőzését.
Az EY kutatása kitért arra is, hogy a megkérdezetettek többsége tervezi vagy már neki is látott annak, hogy a bevezetés előtt a kiválasztott MI-megoldásokat ellenőrzi, továbbá, hogy a felsővezetőket is bevonja a folyamatba, útmutatót dolgoz ki az alkalmazottak számára és felhasználási szabályokat vezet be, hogy enyhítse az adatvédelmi kockázatokat.
Az Amazon már a ChatGPT kivégzésén dolgozik
Jeff Bezos vállalatának mesterséges intelligenciáját retrográd memóriával is felvértezhetik.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább→
Az AI SUMMIT két napra campusszá alakítja a Városligetet
Az AI Summit BUDAPEST rendezvénysorozat egyedülálló lehetőséget nyújt a hazai és a nemzetközi szakértők és érdeklődők számára, hogy valós betekintést nyerjenek a mesterséges intelligencia világába, hogy felfedezzék az üzleti életre, a társadalmi viszonyokra és az ipar világára gyakorolt jelenlegi és jövőbeli hatásait. Magyarország vezető digitális média cége, az Indamedia, 2023-ban rendezte meg, elsőként hazánkban, az AI Summit-ot, a konferenciát, amely csak és kizárólag a mesterséges intelligenciával kapcsolatos kérdésekre fókuszált. A tavalyi rendezvény kimagasló sikere alapján biztosak vagyunk abban, hogy az AI Summit a kelet-közép-európai régió legfontosabb és legmeghatározóbb AI és innovációs eseménye lesz 2024-ben is.
Találkozunk 2024. szeptember 9-én és 10-én a Magyar Zene Házában és a Néprajzi Múzeumban. Részletek és jegyvásárlás az alábbi linken.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!