A nemzeti program kidolgozását minden tagország számára előírja az Európai Unió. A tervezetet tavaly augusztusban kellett benyújtani az Európai Bizottság számára. Ezt követően Magyarország lefolytatta a társadalmi részvételi eljárást, melynek keretében a nyilvánosság véleményezhette a dokumentumot. Az Energiaklub júniusban elküldte álláspontját a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumnak, amelyben kifejtette a leglényegesebb hiányosságokat, és javaslatokat fogalmazott meg a programmal kapcsolatban. Sajnálatos módon ezek nem köszönnek vissza az elfogadott, végleges nemzeti programban.
Súlyos hiányossága a nemzeti programnak, hogy nem biztosítja a lehetőséget a települések, a lakosság és a társadalmi szervezetek számára, hogy ténylegesen részt vehessenek a kiégett fűtőelemek és a radioaktív hulladékok kezelésével kapcsolatos döntéshozatali folyamatban, pedig ezt uniós direktíva is előírja. A nemzeti program csak négy, meglévő vagy tervezett nukleáris létesítmény környezetében létrehozott, ún. ellenőrzési és információs célú önkormányzati társulást tervez a folyamatba bevonni. Pécs például nem tagja egyik társulásnak sem, így Magyarország egyik legnagyobb városának lakossága nem jogosult arra, hogy megfelelő tájékoztatást és részvételi lehetőségeket kapjon a szomszédjukban, Bodán, a kiégett fűtőelemek és nagy aktivitású hulladékok végleges elhelyezésre tervezett tároló ügyében - írja a az Energiaklub közleménye.
A nemzeti program szerint összesen mintegy 1650 milliárd forintra lesz szükség a kiégett fűtőelemek és a radioaktív hulladékok majdani kezelésére, és a Paksi Atomerőmű leszerelésére 2084-ig. Jelenleg a Központi Nukleáris Pénzügyi Alapban (KNPA) gyűlik a pénz erre a célra. Az Alap legnagyobb befizetője maga a Paksi Atomerőmű, vagyis a magyar áramfogyasztók. Már most látszik azonban, hogy Paks befizetései a szükséges összeg kevesebb mint felét teszik majd ki − a hiányzó összeget az adófizetőknek kell majd előteremteniük. Ráadásul óriási kockázatot jelent, hogy a költségek nagy része az üzemidő lejárta után jelentkezik, amikor már nem történik befizetés az alapba.
A nemzeti program nem tér ki arra, hogy ha nem gyűlik össze elég pénz a KNPA-ba, akkor a felmerülő költségeknek ki lesz a felelőse. Ez jelentős kockázati tényező, és a legnagyobb valószínűség szerint újabb hatalmas összegeket kell majd a jövő generációk adófizetőinek erre a célra áldozniuk. Minél tovább halogatja a kormány a döntést az egyes lényeges kérdésekben, annál nagyobb teher fog az adófizetőkre hárulni, hiszen az alapban álló, a hulladékkezelés céljára fel nem használt összegek után a magyar állam súlyos összegeket fizet be évről évre az értékállóság biztosítása érdekében.