Először december 23-án hajtott végre tesztrepülést a géppel a Hungary Airlines légitársaság, melyet több, Budapest és Kecskemét közötti gyakorlórepülés követett január 4-én és 5-én, saját „HUA” kóddal és „BUDAPEST” hívójellel.

Az Airportal értesülései szerint január 5-én a HUA 951-es járatszámú Airbus A330F a sanghaji Hungcsiaó nemzetközi repülőtérre tartott, karbantartásra.

Ugyan az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) részeként működő Légüigyi Hatóság légijármű üzembentartási engedéllyel (AOC) rendelkező cégek listája nem frissült a lap cikke óta, valószínűsítik, hogy az engedélyt már decemberben megkaphatta a Hungary Airlines.

A lap szerint a hatóság egy másik online hozzáférhetővé vált nyilvántartása szerint, amely 2024. december 7-én frissült, a vállalat már a folyamatos légialkalmasság-irányító szervezetek számára szükséges tanúsítással is rendelkezik (EASA Part-CAMO).

A Hungary Airlines Kft.-t 2021-ben jegyezték be, ugyanakkor csak 2024 áprilisa óta hívják így. A cég évek óta a Kína és Magyarország közötti légiáru-szállítás területén tevékenykedik, kezdetben Universal Translink Airline Hungary Kft. (UTA), majd rövid ideig Hungary Cargo Airlines Kft. néven, székhelye a BUD Cargo City-ben van – írja a lap.

A Hungary Airlines Kft. öt vezető tisztségviselővel rendelkezik, Wu Jiang és a társalapító Duan Bo mellett két magyar szakember, Talabos Gábor és Varga Gábor irányítja a céget. November végétől, az állami cég tulajdonszerzésével azonos időponttól pedig Borbély Tibor Péter, az Air Hungary Zrt. igazgatóságának elnöke is bekerült a menedzsmentbe.

Mint arról 2024 november végén az Airportal beszámolt, a Hungary Airlines elnöke, Duan Bo Boeing 737 MAX utasszállító repülőgépek beszerzéséről írt alá szándéknyilatkozatot az amerikai gyártóval, ám a cikk megjelenését követően a hírt nyilvánosságra hozó kínai lap a tudósítást eltávolította.

Tavaly májusban még arról volt szó, hogy a vállalat magyarországi tevékenysége bővítését is tervezi, ennek érdekében számos álláshirdetés jelent meg rövid időre a cég egyik közösségi oldalán. A cég vezetője és társalapítója egy 2023 őszén tartott, budapesti szakmai konferencián elmondta, hogy terveik között két saját, utasszállítóból áruszállítóvá alakított Boeing 777-300ERSF forgalomba állítása is szerepelt a más légitársaságoktól bérelt cargo-charterek üzemeltetése mellett, ám ez egyelőre nem történt meg.

Újabb légi járat startolt el Budapestről, keszekusza összefonódásokkal

Áruszállító járat indult a magyar főváros és Hongkong között, a kínai légitársaság jóvoltából, a grúzok gépével.
Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.