Több független forrásból is úgy értesült a lap, hogy a Budapest Airport Zrt. már felmondta a szerződést azzal, hogy az új magyar légitársaság vagy kifizeti a bérleti díjakat, vagy ha nem, január elsejével távoznia kell az irodákból. A Népszabadság információi szerint a cég vezetékes vonalain korlátozták a nemzetközi hívásokat is. Nem ez az első eset, hogy a Sólyomnak ilyen szolgáltatáskorlátozás alatt kell működnie. Korábban munkatársaik céges mobiljait kapcsolták ki számlatartozás miatt, s az internetszolgáltatójuk is hasonló lépésre szánta el magát.
A repülőteret üzemeltető Budapest Airport Zrt. nem kommentálta az értesüléseket. A Sólyomra a repülőtér mint a bérlőjére tekint, jelenleg a cég munkatársai dolgoznak az irodákban - mondták az üggyel kapcsolatban.
A pár hónapja beharangozott új légicég valódi elindulására a lap szerint igen csekély az esély. Jelen pillanatban a Sólyom Airways tulajdonosa a félmillió forint alaptőkéjű Charity March - Jótékonysági Menet Kft., amely vállaltan offshore státuszú, tulajdonosa a Seychelle-szigeteki Cavalli Continental. A cég 2012-ben 1,2 millió forint árbevétel mellett 9,2 millió forint veszteségről adott számot, ellene korábban már végrehajtás is zajlott. A légitársaságot alapító Sólyom Holding még október kilencedikén adta el a Sólyom Airwayst ennek az offshore hátterű cégnek. Időközben a Sólyom Holding, valamint részben Lucsik János - a Sólyom Holding azóta leváltott vezetője - egy másik cége elkezdte visszafizetni azokat a pénzeket, amelyeket a Sólyom reménybeli partnerei fizettek azért, hogy bekerülhessenek a Sólyom minősített beszállítói adatbázisába.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!