A szervezet honlapján többek között az olvasható, hogy nem hajlandók elfogadni Hardy Mihály, a Budapest Airport kommunikációs igazgatójának nyilatkozatát, miszerint elégedettek a jelenlegi szolgáltatóval, és nem kívánják sem felmondani, sem módosítani a szerződést - olvasható a lapban.
Ezért forgalomlassításra és ferihegyi blokádra készülnek, ha nem teszik lehetővé, hogy a repülőtérre rendelt taxisok öt percnél hosszabb ideig is várakozhassanak az utasokra a 2-es terminál előtt, a belső körben, majd pedig nem biztosítják minden taxis számára a jelenleg csak a hivatalos szolgáltatót megillető jogokat.
A tervezett demonstráció során lépésben gurulnának végig a ferihegyi gyorsforgalmi úton, és a Liszt Ferenc repülőtér 2-es termináljához vezető út sorompója előtt sorakoznának fel, blokád alá véve a repteret. A kör e-mailben ez olvasható:
"2018. április 8. nagy változást jelent mindannyiunk életében. Egyrészt lehetőségünk nyílik leváltani a velejéig korrupt, dilettáns kormányt, másrészt visszaszerezhetjük a repteret. Ahogy azt korábban bejelentettük, április 6-8-án készülhet Budapest és a repülőtér a demonstrációra és teljes blokádra. Mivel az utóbbi időben - leginkább a demonstrációnak, valamint a fuvardíjemelés elutasításának köszönhetően - egyre több érdeklődőt, támogatót tudhatunk tagjaink között, ilyen nagy tömeggel magunk mögött a nagy nyilvánosságnak is meg akarjuk mutatni, hogy kik vagyunk és mit akarunk! A repteret akarjuk, és a kormány leváltását!"
Az Európai Taxis Egyesület tagjait a Budapest Taxi sofőrjeinek egy része alkotja. Ezt a társaságot vette meg még 2016-ban Veres István, aki a reptéri Zóna Taxiról vált ismertté. Ez a társaság, amely szerződésben állt a reptérrel, 2010-ben kurtán-furcsán távozott Ferihegyről. A céget szerződésszegésre hivatkozva tette ki a Budapest Airport. Az ügyben máig büntetőeljárás zajlik, melyben maga Veres István is érintett.
Az egyik legnagyobb hazai taxiszervezet, az Országos Taxis Szövetség tagjai nem vesznek majd részt az akcióban. Metál Zoltán elnök a lapnak elmondta, az OTSZ teljes egészében elhatárolódik a blokádtól.
Gazdasági hírek azonnal,
egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Ausztria térdre rogyott, ez már a lakosság előtt sem titkolható

Bemondták a tíz százalékos áremelést - Gazdasági kényszer nyomasztja a burkolókat is

Tízezres órabér, és akár még nyaralhat is - mégis lasszóval kell fogni a munkaerőt?

Van egy súlyos betegség, ami megszüntethető - A magyar betegek történelmi lépés előtt állnak

Megvan a bűnös, ez okozta a pénteki borzalmas földindulást

Invázió Budapesten: de ez még csak a kezdet

Már több mint 150-en meghaltak – ezt tudjuk a tragédiáról

Komoly leállás jön az OTP-nél, érdemes előre gondolkodni

Simor András megnevezte, ki lehet örökre hálás az MNB-s ügy miatt
