Az új Reál üzletek építészeti mintájául szolgáló épület 2100 négyzetméteres lesz, a legmodernebb alapanyagokból és technológiával épül. A kivitelező Konstrukt X. Kft. kialakít egy 800 négyzetméteres üzlethelyiséget is, amelyet bérbe adnak majd és egy 211 férőhelyes parkolót hat elektromos töltőhellyel, valamint 60 kerékpárnak elég tárolót - közölte Túri Zsolt, a kivitelező cég ügyvezető igazgatója.
Az első munkagépek idén júniusban vonultak fel a 12 ezer négyzetméteres területen, augusztus végén szeretnék elkezdeni az új, főleg könnyűszerkezetes épület alapozását, amelyet karácsonyig szeretnének teljesen felépíteni. Az új üzlet a tervek szerint egy év múlva nyit.
Tyetyák Magdolna, a beruházó Élésker Kft. ügyvezetője az MTI kérdésére válaszolva elmondta, a beruházás végleges költsége még nem ismert, a tervezés ugyanis csak néhány lépéssel előzi meg a kivitelezést; a forrást saját erőből és banki hitelből biztosítják.
Hozzátette, az Élésker Kft. több mint 400 munkavállalót foglalkoztat, éves árbevétele meghaladja a 9 milliárd forintot. 2005 óta a Reál-hálózat tagjaként, franchaise rendszerben 40 élelmiszerüzlet feladatait szervezi.
Az egykori kötöttárugyár területét befektetési lehetőségként, valamint a kereskedelmi tevékenység erősítése érdekében vásárolták meg.
Hozzátette: az új bolt megnyitásakor két üzletet bezárnak, az ott dolgozókat az új egységben foglalkoztatják tovább.
Békéscsabán 1905-ben alapították a hajdani BÉKÖT-öt, amely eredetileg műbútorgyár volt. A Rokka Kötőszövő Rt. 1920-ban nyitotta meg a városban az üzemét, ebből és több ruhaipari cégből jött létre 1949-ben a Békéscsabai Kötöttárugyár, amely a hatvanas évek elején már az ország egyik legmodernebb, több mint ezer embert foglalkoztató textilüzeme volt. A gyárnak azonban a nyolcvanas években csökkentek a megrendelései és a bevétele; 1992-ben szűnt meg; 2012-ben ítélték bontásra.
Szarvas Péter (Hajrá Békéscsaba Egyesület) polgármester a sajtótájékoztatón úgy fogalmazott: a nagyberuházással a belváros egyik forgalmas helyszíne újul meg, ezáltal rendezetté válik a központ utolsó elhanyagolt területe is.
Gazdasági hírek azonnal,
egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Volt NATO-tábornok: 2027-ben törhet ki a világháború, de már idén is nagy baj lehet

Rohamtempóban szállítják le az autókat, hogy elkerüljék a vámokat

Leválasztanak minket? Trump és Putyin kézfogása átrajzolhatja a geopolitikai határokat

Botrány, román hallgatók tömegei rövidítették meg a diákhitel központot

Az osztrákok is készülhetnek a katonai szolgálatra, a németek jövőre már soroznak

Trump-hatás? Óriási kaszában a korábbi demokrata-párti milliárdos

Kidobhatjuk elavult számítógépünket: íme a Microsoft rossz híre

Érkezik az AUDI első e-autója, a jól ismert karikák nélkül

Orosz-amerikai megállapodás született, a magyar kormányfő vétózott
