A KSH legfrissebb adatai alapján idén májusban 9,4 százalékkal, 398 800 forintra nőtt a bruttó átlagkereset az előző év azonos időszakához képest.
"A keresetnövekedés lendülete megtörhet a következő egy évben, ugyanis a K&H kkv bizalmi index eredményei alapján jelentős változás várható az átlagfizetésekben. Az előző negyedévhez képest 28 százalékponttal kevesebben, a hazai cégvezetők 42 százaléka tervezi csak a bérek növelését, és a kkv-k közel fele (45 százalék) nem tervez munkabért érintő változással a következő egy évben. Emellett jelentősen növekedett azok aránya, akik keresetcsökkenésre számítanak, közel minden tizedik kkv (12 százalék) számol ezzel" - foglalta össze az eredményeket Kökény Roland, a K&H kkv marketing főosztály vezetője.
Kapcsolódó
Jobbak a kilátások a mezőgazdasági cégeknél
A bérezési szándék a cég méretét tekintve, valamint szektoronként is eltérő képet mutat. Legkevésbé a mikrovállalkozások (39 százalék) és a szolgáltatási szektorban (38 százalék) tevékenykedő cégek vélik reálisnak a bérek növelését. Csak a mezőgazdaságban nem esett vissza drasztikusan a fizetésemelést prognosztizálók aránya, a cégek 58 százaléka számol vele.
A kormány megtámogatta a Szép-kártyákat
Továbbra is népszerűek a cafeteria juttatások, ugyanis az előző negyedévhez képest 6 százalékponttal nagyobb arányban, a cégek majdnem fele (45 százalék) tervez valamely formájával. A jelenleginél magasabb érték (53 százalék) utoljára a 2019-es cafeteria szabályozás előtt, 2018. negyedik negyedévében fordult elő. A cafeteria elemeket tekintve a munkába járás költségtérítése annak ellenére a legnépszerűbb, hogy 2019-től már jövedelemként adózik: közel minden negyedik cég (22 százalék) alkalmazná ezt a formát a következő egy évben. Az étkezési hozzájárulás Szép-kártyán, valamint a Szép-kártya szabadidő cafeteria elemek népszerűsége kis mértékben emelkedett az előző negyedévhez képest: az étkezési hozzájárulás 8 százalékról 11 százalékra, a szabadidő és szálláshely alszámla pedig 5 százalékról 7 százalékra.
"A Szép-kártya népszerűsége tovább nőhet, nagyrészt a kormányzati intézkedések következményeként. Ennek keretében többek között megszüntették az ilyen juttatások után fizetendő szociális hozzájárulási adót az év végéig, valamint a versenyszférában 450 ezerről 800 ezer forintra emelték meg a kedvezményes adózással nyújtható Szép-kártya juttatás keretösszegét. Arra számítunk, hogy a kedvezmények miatt az év hátralévő részében dinamikusabban növekszik majd a a kártyákra feltöltött összeg, amelynek kedveltségét a belföldi felhasználási lehetőség tovább növelheti" - tette hozzá Kökény Roland.
Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Provokáció vagy véletlen? Lengyel vadászgépek árnyékként követték az orosz felderítőt
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Csilliárdokat keresnek ezek játékosok – ők lettek 2025 leggazdagabb sportolói
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg