Új támogatási pályázatot hirdetett a kormány a falusi boltok segítésére. A lehetőséggel minden olyan kisbolt élhet, amely 2000-nél kevesebb lakosú településen működik, nem csak azok, amelyek 2021-ben kaptak támogatást. Az elnyert összegek bérköltségre, rezsiköltségre számolhatók el. Az összkeret 8 milliárd forint lesz a pályázatokra – derült ki Gyopáros Alpár beszámolójából.
A kormány a nehéz gazdasági helyzet ellenére továbbra is elkötelezett a magyar vidék és a kistelepülések támogatása mellett, ezért a Magyar falu program folytatódik – jelentette ki a kormánybiztos. Majd azt mondta, hogy a pályázatok a Bethlen Gábor Alapkezelő oldalán jelennek meg, az egyszerűsített dokumentumok kitöltéséhez nem kell szakértő segítségét igénybe venni, ezért a pályázatírás költsége nem elszámolható.
Gyopáros Alpár emlékeztetett arra, hogy a 2021-es pályázati felhívásnak köszönhetően jelentős állami támogatással és csekély önrész vállalásával 50 milliárd forintot meghaladó kisbolt fejlesztések valósultak az országban, 1450 helyszínen.
Gazdasági hírek azonnal,
egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Orbán Viktorék nagyon hittek benne, de csak bukdácsol a magyar ipar reménysége

Putyin tombolhat, nagy bajban aranytojást tojó tyúkja

Jönnek az új automaták, eltűnik a készpénz a bankokból
Kína rettenetes új fegyvere átírhatja a partraszállás szabályait

Elképesztő újítást vetett be a Windows: szó szerint elképesztő

Gyerekrablók tartják rettegésben az országot, kitört a pánik

Nem bánja Orbán Viktor, hogy nélküle tanácskozik a tettrekészek koalíciója

Ellepték a külföldiek Magyarországot és el sem akartak menni

Belenyúltak az Oktatási Hivatal rendszerébe, nevek és e-mail címek váltak nyilvánossá
