A magyarországi Tesco az elmúlt hetekben számos olyan intézkedést vezetett be, melyek célja a vásárlók és munkatársak egészségének védelme, valamint annak biztosítása, hogy az áruházakban mindenki megtarthassa a biztonságos fizikai távolságot másoktól.
Most egy újabb intézkedést jelentett be a boltlánc: csütörtöktől - április 9-től - az összes magyarországi áruházában létszámstop lesz, vagyis egyszerre csak előre maghatározott számú vásárló lehet az üzletekben. "Az egyes áruházakban már mai is működő intézkedés szerint egy időben az áruház alapterületéhez képest annyi ember tartózkodhat bent, ahány biztonságosan be tudja tartani a 2 méter távolságot egymás között. A pontos létszám így áruházanként változó" - közölte a társaság.
A vásárlószámot egy applikáció segítségével az üzletek bejáratánál a Tesco munkatársai követik és ellenőrzik. A vásárlók - a más szolgáltatóknál, mint például gyógyszertáraknál, postáknál már bevált gyakorlatot követve - minden esetben az épületen kívül fognak sorban állni, a biztonságos távolság megtartásával.
Azon áruházaknál, ahol több bejárat is van, csak egyet lehet majd használni, így a belső üzletsorral is rendelkező áruházak esetében az épületben tartózkodók létszáma lesz a mérvadó. Az új intézkedés a 65 éven felettiek védelme érdekében a nekik fenntartott vásárlási időszakra is vonatkozik: 9 és 12 óra között az áruházlánc munkatársai mind a létszámot, mind az életkort ellenőrzik.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!