A Budapesti VI. és VII. kerületi Ügyészség nagyobb értékre elkövetett lopás bűntette és felbujtóként elkövetett bélyeghamisítás bűntette miatt emelt vádat azzal a budapesti belvárosi teaházat üzemeltető cég ügyvezetőjével szemben, aki egy, az eljárásban ismeretlenül maradt személyt rábírt arra, hogy a vendéglátóhely hitelesített villanyórája zárpecsétjét (plombáját) eltávolítsa, annak számlálóját visszatekerje, majd hamis záró pecsétet szereljen rá vissza - adta hírül a Fővárosi Főügyészség kedden, később pedig kiderült, hogy Kozsó Zöld Teknős Barlangja nevű létesítményéről van szó.
A hírek szerint volt tulajdonostársa jelentette fel a '90-es évek magyarországi könnyűzenéjében feltűnt hakniművészt. Az ex-cégtárs úgy fogalmazott az ügyről, hogy az ezotériában jártas celebnél "varázslatosan visszafelé pörgött a Zöld Teknős Barlangja villanyórája."
Kapcsolódó
A 24.hu megkereste Kozsó kiadóját, a Magneotont, ahonnan azt válaszolták, hogy nincs felhatalmazásuk nyilatkozni. Csak annyit tettek ehhez hozzá, hogy:
Egy adminisztrációs és jogi kérdésről van szó, melyben az előadó tisztázni szeretné magát, így Kozso természetesen részt vesz a tárgyaláson. A bírósági szakasz lezárultáig az ügyben az énekes nem kíván nyilatkozni, az esetet és az ügyészség döntését a továbbiakban nem kommentálja.
Legolvasottabb
Nyakunkon a kőkemény válság? Tömeges kirúgási hullám söpör végig a határmenti autógyárakon
Orosz tengeralattjáró a Szicíliai-szorosban: olasz kémrepülőgép figyeli a Krasznadart
Újabb véres támadás: mecsetben robbantottak, sok az áldozat
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Kézzelfogható közelségben az űrturizmus, bár egyelőre csak a kiváltságosoknak
Túl messzire mentünk Moszkvában? 2025 után már nem biztos, hogy van visszaút
Előrehozott parlamenti választás lesz – a nyugdíj és az infláció is forró téma