A területcsökkenést a kertészeti ágazatokat sújtó munkaerőhiány, illetve a dinnye értékesíthetőségének bizonytalansága mellett az is okozza, hogy számos dinnyetermelő döntött úgy, hogy a földjén inkább szántóföldi gazdálkodást folytat idén.
Ezek a termények - különösen az ukrajnai háború kirobbanását követően - jelenleg kiemelkedő áron értékesíthetők - írja az Agroinform.hu.
Kapcsolódó
A vevők egyébként egyre inkább a magnélküli vagy kevés maggal rendelkező fajtákat kedvelik. Emellett ma már jóval nehezebb eladni a 8-10 kilogrammos hagyományos görögdinnyéket, a vásárlók a jól kezelhető, hűtőszekrényben is könnyen tárolható 3-5 kilogrammos dinnyéket keresik.
A korszerű dinnyetermesztés persze eleve magasabb kiadásokkal jár, a korszerű palántáknak, illetve azok kiültetésének például sokkal nagyobb a költsége, mint a magról vetésnek. Emellett az öntözés költségei, a dinamikusan emelkedő munkabérigények, valamint a megugró szállítási költségek is jelentősen növelik a termelők ráfordításait, amit a kereskedelmi áraknak is tükrözniük kell. Emiatt a piacokon és az üzletekben idén a főszezonban is kilogrammonként 170-180 forint fogyasztói árakra kell számítani, ez a tavalyi szintet 30-40 százalékkal múlja felül - írja a portál.
Ahogy arról korábban a Napi.hu is beszámolt, Magyarországon márciusban 8,5, míg áprilisban 9,5 százalékos inflációt mért a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Gazdasági hírek azonnal,
egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Teljes vasúti leállás az egész országban, az oroszok hackelhették meg a rendszert

Nem vesződnek az árrésstoppal, jöhet az állami boltlánc

Kötéltáncot járnak, bármikor kitörhet egy komolyabb felkelés

Fájni fog: a kormány terve káoszt okozhat az ingatlanpiacon

Még azelőtt bukhat a kormányfő, hogy a hatalom a kezébe kerülne

Putyin lebukott, egész végig ez lehetett a háború célja?

Itt az árrésstop mérlege: élelmiszerek százai lettek drágábbak

Volt NATO-tábornok: 2027-ben törhet ki a világháború, de már idén is nagy baj lehet

Egy hónap alatt bekrepált a lengyel kiskereskedelem, már élelmiszerre sem költenek
