A TIM Facebook-bejegyzése szerint a prototípust Palkovics László technológiai és ipari miniszter mellett a katasztrófavédelem szakemberei is szemügyre vették, és a vizsgálat tapasztalatai alapján biztonságos használatra alkalmasnak találták. (A posztban képeket is közölnek a konténerkazánról.)
A kormány egymilliárd forintos támogatással járult hozzá a magyarországi gyártókapacitás megerősítéséhez. Hogy a prototípus mely zalaegerszegi gyártónál készült, nem közölte a minisztérium.
Jobb és olcsóbb a fapelletes konténerkazán, mint a gázos?
A drasztikus energiaár-emelkedés és ellátási nehézségek miatt az Energia-veszélyhelyzeti Operatív Törzs egyes állami épületek alternatív fűtési módokra való átállítását kezdeményezte. A TIM javaslata alapján konténerkazánok válthatják ki elsősorban bölcsődék, óvodák és iskolák, bentlakásos szociális otthonok gázfűtését. Az első körben munkába álló 400 berendezés felét Magyarországon állítják elő - írja az MTI.
A gyártó 200 darab, többféle teljesítményű, fapelletet égető egységet készít és szállít le a következő hónapokban. Az eszközök időigényes engedélyeztetés nélkül telepíthetők, néhány nap alatt rendszerbe köthetők.
A külföldi beszerzésből származó további berendezések várhatóan november végéig érkeznek meg Magyarországra. A gyártás, leszállítás üteméhez igazodva a TIM és a Belügyminisztérium közös munkacsoportja dönt majd arról, hogy melyik helyszínekre, milyen sorrendben telepítsék a korszerű konténerkazánokat.
A gyors és hatékony intézkedés a földgázfelhasználás mérséklésével hozzájárul az ország energiaellátás biztonságának fokozásához is - véli a magyar kormány.
A program a későbbiekben újabb helyszíneken, szélesebb intézményi körre kiterjesztve folytatódhat - olvasható a minisztérium közösségi oldalán.
Gazdasági hírek azonnal,
egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Putyin tombolhat, nagy bajban aranytojást tojó tyúkja

Orbán Viktorék nagyon hittek benne, de csak bukdácsol a magyar ipar reménysége

Tizezres órabér, és akár még nyaralhat is - mégis lasszóval kell fogni a munkaerőt?

Invázió Budapesten: de ez még csak a kezdet

Jönnek az új automaták, eltűnik a készpénz a bankokból

Gyerekrablók tartják rettegésben az országot, kitört a pánik

Simor András megnevezte, ki lehet örökre hálás az MNB-s ügy miatt

Gumicsontot rágtak a kormányinfón, miközben az igazi pénzözön elúszni látszik

Hiába csörtéztek Trumpék, még mindig bíznak Zelenszkijben
