- Miért nem elég a leginkább gáz nagykereskedő cégként ismert MET-csoport számára a gáz?

- Az egyszerű válasz erre az, hogy mert nagyon megváltozott a világ. Fontos momentum, hogy amikor a MET 2007-ben még a Mol-csoport tagjaként létrejött, a gázpiacon világossá vált, hogy van egy, a szereplők számát tekintve szűk mid-stream piac, ami az akkoriban induló gázpiaci liberalizációnak köszönhetően alacsony tőkeintenzitás mellett is nagy lehetőségekkel kecsegtetett.

Kapcsolódó

Hasonló módon, ahogy a 2000-es években - amikor az árampiaci liberalizáció indult az EU-ban - létrejöttek kis kereskedő cégek, amelyek másként épültek fel, működtek és közelítették meg a szektort, mint a tradicionális nagy szereplők. Anno a Citibanktól leginkább azért léptem át az energetikába, mert látszott, hogy izgalmas időszak kezdődik, ahol ha van némi működőtőke finanszírozásod, némi IT kapacitásod és háttered, illetve jól számoló embereid és jó jogászaid, akik szerződéseket tudnak gyártani, akkor irgalmatlanul rövid idő alatt jelentős növekedést lehet produkálni. Ez a MET történetének háttere is a 2007-től nyíló gázpiacon, ami bizonyította, hogy nemcsak az tud nagy pénzt csinálni, aki ki tudja termelni a földgázt, és/vagy szállítani, illetve tárolni tudja, hanem az is, aki mindezt erősen pénzügy-matematikai, kereskedői személettel közelíti meg.

Lehőcz Balázs Gábor
Kép: fotó: Németh Dániel

Hogy miért nem maradt a MET kizárólag a gáznál? A mai energiapiacon, ha csupán gázkereskedők lennénk, akkor az ügyfeleink és a piaci lehetőségeink egy jelentős részéről lemondtunk volna és egy kisebb, biztosan kevésbé tőkeerős, és csupán néhány országra kiterjedő működési területű cég lennénk. Ennek oka, hogy a konjunktúrák itt is változnak, és az utóbbi években - a csökkenő árrések mellett - e tevékenységhez is egyre nagyobb tőkeintenzitásra van szükség. Ha a cégcsoportnak nem lenne széleskörű egyéb árupiaci és derivatívtermék-kereskedelme, nem lennének eszközei, infrastrukturális beruházásai, akkor aligha tudna évente 50 milliárd köbméter nagyságrendű földgázkereskedelmi forgalmat bonyolítani. Azért nem tudna, mert amikor hatékonyan működnek a piacok, egyúttal a margin is egyre vékonyabbá válik - és a magyarországi éves földgázszükséglet 6-7-szeresét mozgató kereskedelmünk működőtőke-igényét nehezen tudná csak önmagában biztosítani. Ehhez kell a több lábon állás, ami kellő stabilitást és egyben hosszútávú tervezhetőséget és kiszámíthatóságot is jelent.

- Adott is választ, meg nem is, ezért másként közelítenék: a gáz nagykereskedelem egy szakma, az energiakereskedelem meg egy vagy több másik szakma. Ennyire nem könnyű az energetikában az efféle terjeszkedés. Vagy mégis?

- Nagyon sok hasonlóság van a gáz- és az áramkereskedelem között, de persze különbözőség is akad...

- Értem én, de amikor beruháznak egy szélerőműparkba vagy építenek egy napelemparkot, akkor az más nyergekbe ülést és annak kihívásait jelenti. Engem az érdekelne, hogy ezek a tételek hogyan kerültek így össze egyetlen tető alá.

- Ez egyfelől a vállalat stratégiai iránya, de talán némileg nekem is köszönhető, mert bár csak 2013-ban jöttem a céghez, már 2000 óta az energetikában dolgoztam. Erősebb volt nálam az "áramos" vonal, ahol már korábban is tisztán érzékelhető volt, hogy a piaci igény abba az irányba fordul, hogy ne csupán gázról vagy áramról gondolkodjunk, hanem energiaszolgáltatásról. Arról, hogy az ügyfélnek a nap végén világításra és hőre van szüksége, tehát a szolgáltató adjon ajánlatot, és a technológiai kötöttségek lazítása mellett azt mondja meg, hogy milyen módon tudja ezt a legolcsóbban kínálni. Az energetikai szolgáltatás innentől kezdve sokkal inkább absztrakttá válhat majd.

A MET-nél elsőként azt gondoltuk - ekkor még csak nagykereskedelmi és részben értékesítési szempontokat vizsgáltunk -, hogy azért kell az áram a gáz mellé, mert jó és korszerű lehetőséget biztosít. Megjelent az ügyféligény, és az volt az első feladatom itt, hogy rakjuk össze, építsük fel azt az értékláncot, ami az árammal elérhető. Mivel opportunista módon növekedtünk, amikor híre ment, hogy a franciák kivonulnának a Dunamenti Erőműből - amit jól ismertem, mert korábban az MVM-nél évekig együtt dolgoztam vele, ráadásul a MET gázkereskedőként az erőművet tulajdonló GDF Suez egyik legnagyobb üzleti partnere is volt -, minden adott volt hozzá, hogy megvegyük tőlük.

- Azért annak az ügyletnek van olyan olvasata is, hogy a franciák készek voltak csődbe vinni az erőművet, így kapva-kaptak az alkalmon, hogy jó pénzért kiszálljanak. Önök mit, milyen nagyszerű üzletet láttak ebben?

- Azt hiszem, amikor a francia cég a kiszállásról döntött, éppen a tipikus "régi motoros" energetikai vállalatként működött. Úgy értem, hogy hozzánk képest már jóval kisebb volt bennük az a kockázati éhség, ami még maradásra, működtetésre, újragondolásra sarkallta volna őket.

Nem vagyok mérnök, inkább energetikai háttérrel rendelkező gazdasági embernek tartom magam, ahogy a kollégáim nagy része is az. Ezért lehet, hogy mi ebben az üzletben alapvetően egy reálopciót láttunk, nem pedig egy kiöregedő erőművet. A logikánk arra épült, hogy van földgázunk, tudunk vele kereskedni; de ha a földgázból áramot is készíthetek, és ha árammal is tudok kereskedni, akkor már mindkét lábra tudunk támaszkodni. Maga a gép, az erőmű a reálopció, melynek segítségével attól függően tudok ide vagy oda zárni, földgázt vagy áramot kínálni, hogy mit igényel jobban a piac. Erre 2014-2017 között egy olyan egyedi, automatizált, az erőmű minden technológiai paraméterét figyelembe vevő matematikai modellt tudtunk építeni, amellyel ezeket a piaci pozíció nyitásokat és zárásokat optimalizálni lehetett - és ilyen részletes és kimunkált modellje akkoriban szerintem még senki másnak nem volt.

Lehőcz Balázs Gábor
Kép: fotó: Németh Dániel

Mára a piac teljesen megváltozott, de a gázerőmű talán fontosabb, mint valaha - annak köszönhetően, hogy se vízi erőművünk, se szivattyús tározós erőművünk nincs (és a jelek szerint már nem is lesz), de a szaporodó időjárásfüggő megújuló erőmű egyre radikálisabb egyensúlyozási és szabályozási képességeket követel meg a hálózattól és a rendszertől. Erre a gázbázisú áramtermelés minden formája kifejezetten jó és hatékony megoldás mindaddig, amíg például az energiatárolás ipari léptékben és költséghatékonyan meg nem valósítható.

- Mennyire kényszerpálya ez az út ma az energetikai cégek számára? Ha megnézzük, hogy az csak elmúlt 10 évben az E.On, az EDF, a Total vagy akár az MVM is milyen íveket "futott" ezen a pályán, akkor ez egy megkerülhetetlen kérdés a MET számára is. Pláne, hogy az RWE mindeközben az ezredfordulós értékének ma már alig a tizedét éri a tőzsdei kapitalizáció alapján, szóval ez nem egy egyirányú vagy egyenes pálya...

- Két út volt előttünk 2017-ben: az egyik szerint visszafogjuk a céget, és az elért méretre optimalizáljuk. Ennek egyenes következménye az, hogy elfogy körülöttünk a levegő és vélhetően fel fognak minket vásárolni. A másik: veszünk egy nagy levegőt, és nem hogy csökkentjük a működési költségeket, hanem még többet költünk rá, és tovább növekedünk. Lefordítható ez úgy is, hogy felismertük: vagy veszünk, vagy miket vesznek meg. Ennél fogva a döntésünk bizonyos fokig kényszer is volt.

Ehhez három divíziót alakítottunk ki: a Tradinget, a nagy ügyfelek kiszolgálását végző EU-Sales-t, valamint az Eszközdivíziót. A hármas felosztás három jól irányzott kockázati profilt is képez. A Trading relatíve magas kockázatú üzlet, az ügyfeleknek való értékesítés már  kisebb - hiszen kisebb eladási pozíciókról van szó, adott esetben hosszabb távokra -, az eszközök esetében pedig nagyon jól kiszámítható a kockázat. Az Eszközdivízió kezel minden eszközt, legyen az energetikai infrastruktúra, konvencionális vagy megújuló termelés. Az eszközök növelik a mérlegfőösszeget,  növelik az EBITDA-t, ezeken keresztül pedig a finanszírozási képesség is erősödik. Eddig az igazolódott vissza, hogy jól döntöttünk és jó úton haladunk előre.

- Az elmúlt években tett beruházási, felvásárlási híreiből és az itt az elmondottakból jól fordítom-e le az elhatározásukat, ha azt állítom, hogy ezen a pályán a MET "mindenre lőni fog"?

- Igen, energetikai fókusszal, bankári szemlélettel dolgozó közgazdászként ez számomra teljesen egyértelmű. Ha a konvencionális eszközökben és infrastruktúrában gondolkozunk, akkor a MET jellemzően Nyugat-Európát célozza meg; elsősorban a spanyol, az olasz, a német piacokat érdemes itt megemlíteni. Ha a megújulókról van szó, akkor viszont Kelet-, és Délkelet-Európa van a fókuszban: Horvátország, Szerbia, Románia, Bulgária - és célba vettük az óriási boomban lévő Lengyelországot is.

De azt is látni kell, hogy a mai mainstreammé a megújuló energiás beruházás vált. Nem véletlen, hogy az EU gazdasági újraindítási alapjából több mint 2000 milliárd eurós keretösszeget klímapolitikai- és zöldenergiás célokkal kötötték össze. Beruházóként ebből tiszta és világos, hogy miként ösztönzik a szektort, hogy merre lesz az előre. Ez elől elhajolni nem szabad és nem is érdemes, mert aki itt, ebbe nem "áll bele", az lemarad.

- Arról sok piaci szereplő szívesen mesél, hogy az energetikai boom kiváltotta átalakulási kényszerre milyen perspektívákat és üzleti lehetőségeket nyitnak meg előttük, de engem érdekel, hogy mi történik akkor, ha a döntés végül hibásnak bizonyul. Mondana példát ilyenre? Mik lettek a következményei?

- Olyan mennyiségű fontos döntést kell hozni ma a kezdeményezőbb cégeknek az energetika szektorban (is), hogy a hibás döntéseket nem lehet megúszni.

Lehőcz Balázs Gábor
Kép: fotó: Németh Dániel

Amikor a fukusimai katasztrófa miatt Japánban leálltak az atomerőművek, és Kínában is visszafogták a nukleáris építési célok teljesítését, így keresték a helyettesítő megoldásokat - ami jellemzően gázalapú lett -, beszálltunk a cseppfolyós gáz (LNG) üzletbe. Annál is inkább, mert az amerikai palagáz-forradalom éppen eljutott arra a pontra, hogy a keleti parton megépülő LNG-terminálok lehetővé tették a globális piaci megjelenést. Az üzleti lehetőség számunkra is igen izgalmasnak tűnt: Az LNG-t áthajóztatjuk a távol-keleti térségbe, és ott eladjuk Japánba vagy Kínába - ahol jobban fizetnek. Ez alapvetően egy optimalizációs függvény: berakunk 100 egységet, mínusz 170 Celsius-fokon, amit képlet szerinti áron megveszünk itt, és képlet szerint eladjuk ott. Valamennyit elfogyaszt útközben a hajó és változik kissé a világpiaci ár, de még így is egyszerű matekpéldának tűnik. Ugyanakkor a vevők igénye folyamatosan változik, vagy éppen a körülményeik és mondjuk nem tartanak már igényt a szállítmányra, hát ilyenkor komoly kockázat merül fel, amit meg kell tudni oldani, és ez adott esetben csak kisebb veszteségek árán tehető meg. Ez a kockázat benne van ebben az üzletben.

De az is megesett, hogy bár a Romániában felvásárolt kiskereskedelmi céget alaposan átvilágítottuk és próbáltunk mindenre felkészülni, de első körben mégis nagyobb volt a kalkuláltnál az ügyfél-lemorzsolódás, vagy éppen a belső energiapiaci árak pont ellentétesen alakultak, mint a cégben lévő pozíciók. Ez egy kalkulálható kockázat és sajnos be is következett. A tévedések benne vannak a hétköznapokban is: a tradereink évente több tízezer tranzakciót kötnek, ezek 5-10 százaléka végül szinte biztosan nem igazolja a feltételezéseket.

- Idehaza a cégcsoport a legnagyobbak közé tartozik: 11 milliárd eurót meghaladó az éves árbevételük, ami közelíti például az MVM Csoportét, és eléri a Mol Csoport felét is. Mire elég ez az európai mezőnyben?

- Ha a magyar mércével dolgoznánk, akkor árbevétel alapon talán tényleg beférnénk a Top-10-be, de azért azt érdemes figyelembe venni, hogy az említett két nagy vállalatcsoportnak a bevétele kevésbé a kereskedelemből származik, hanem sokkal inkább eszközökből, ami nagy különbség. Nem is beszélve az alkalmazotti létszámról és a sok tízéves vállalati kultúráról. Amennyiben kicsit kitekintünk, mondjuk Svájcba, ahol a központunk van, árbevétel alapon csak a Top-50-be férünk be.

A magunk értelmezése szerint szeretnénk egy európai középméretű energetikai vállalattá nőni. Ehhez egyre inkább eszközökbe szeretnénk befektetni, melyek hosszú távon is stabil pozíciókat biztosíthatnak.

- Hogyan üzlet ez a "bevásárlósdi" az Önök szintjén? Avasson már be, mennyire feszült az európai légkör? Mennyit, mibe érdemes beruházni?

- Országonként eltérő légkörben zajlik ma az üzlet, eltérő az egyes piacok fejlettsége. A cégméretünkből és a minket jellemző kockázati profilból eredően nem mondanám magunkat tipikus első körös innovátornak. Általában az jellemző ránk, hogy figyeljük a piacokat, és amikor azt állítjuk, hogy megvan a lehetőség, igyekszünk gyorsan lépni.

Magyarországról nézve szinte felfoghatatlan hőfokon izzik az egész megújuló energiaipari fejlődés Nyugat-Európában; ott, ahol - mint most Spanyolországban, Olaszországban és persze Németországban - már többkörös konjunktúrát éltek meg a megújuló piacokon, már egészen extrém megoldások is megjelentek. Ezek mögött azonban mindig a támogatási rendszer segíti az értelmezést és ad magyarázatot: racionálisan működő cégek üzletileg akkor lépnek be egy területre, ha ott megfelelő ösztönzők vannak - és ha kellő szintű kiszámíthatóság is jellemzi a területet.

Lehőcz Balázs Gábor
Kép: fotó: Németh Dániel

Magyarország ilyen értelemben viszonylag későn indult, és bár korábban volt szélenergiás próbálkozás, most a napelemes beruházások keretrendszere olyan, hogy abban sok cég lát fantáziát. Ez is egy folyamat, aminek az elején a zöldenergiás termelői boomba sok kisebb cég is belépett, de a KÁT-rendszer kivezetésével, a Metár indulásával megváltozó támogatási politika már nehezebb kenyér, ami aztán el kell, hogy jusson majd a corporate PPA időszakba - oda, hogy a napelemes termelőknek meg kell tanulnia eladnia is az energiát, adott esetben úgy, hogy az már egy konkrét felhasználó igényeire alakított - úgymond fogyasztható termék. Mivel ezt biztosítani, szabályozni és menedzselni is tudni kell, az egész iparág végül majd visszatér oda, hogy az aggregálásra is képes cégek fogják átvenni az irányítást. Ez persze nem feltétlenül jelenti azt, hogy ezek a cégek az energiapiac már bevált, klasszikus szereplői lehetnek csak.

- Csak hogy teljesen világos legyen: meg van írva ez a fejlődési ív valahol?

- A világ sok részén már jól követhető ez a folyamat, mert sok esetben akár 20 évre előre terveznek és azt hajtják végre - adott esetben kisebb módosításokkal -, a piachoz igazítva. Előre tervezett ösztönző rendszereket alakítottak ki, a piac aktuális fázisainak megfelelően támogatják a zöldenergiát. Ez azt is jelenti, hogy Németországban ma már olyan alacsony megtérüléssel lehet csak napelemes erőműbe beruházni, ami a mi jelenlegi elvárásainknak nem elegendő.

A jellemző pozitív példaként emlegetett német energiaforradalom azért még ma is két jól elkülöníthető csoport vállát nyomja. Egyfelől a lakosságét, akiknek a jóléte lehetővé teszi és ezt finanszírozzák a drágább áramárban; másfelől viszont a német gazdaság zászlóshajóit terheli, mivel e cégektől a zöldáramfogyasztást is elvárják. De már most látszik, hogy rendszerszinten az a lépés következik, hogy arra ösztönzik a nagyvállalatokat, hogy már direkt vegyék át a megújuló erőművektől az ott megtermelt árammennyiséget - cserébe leírhatják a többletköltséget az adójukból. Ettől kezdve ez az egész ökoszisztéma egyre inkább üzleti logika szerint tud működni.

- Az uniós tagországok, így Magyarország is elkészítette a maga vízióját 2050-ig. Ezeket nem minősítve vagy részletezve, az érdekelne, hogy üzleti alapon nézve, az önök szintjén ténylegesen meddig lehet ma előre látni?

- Ettől is izgalmas ez az egész folyamat! Az utóbbi 50 évben az energetika műszakilag mindig valamiféle világos technológia fejlesztés mentén változott. Erre a rugóra feszül most is a rendszer, csak sokkal dinamikusabban, mint bármikor korábban.

Most éppen az energiatárolási lehetőségek jelentik a kulcskérdést; ha az akkumulátoros technológiában megtörténik az újabb óriási lépés előre (vagyis az, hogy ipari léptékben és szezonálisan is tárolható lesz az energia alacsony költségszint mellett) akkor 10 év múlva egészen mást fogunk gondolni a szakmában is az energetikáról, mint ma. A megújulók további, drasztikus térnyerése, illetve a rendszerek flexibilitásának megteremtése körül forog az energetikai gondolkodás. Utóbbin azt értem, hogy olyan kapacitásokat is létre kell hozni, aminek a termelői-fogyasztói oldalon lévő eltérések szabályozása az elsődleges feladata. Ez a két tétel váltja majd ki a legnagyobb beruházási érdeklődést, de ebből eredően képviselem azt a vonalat, hogy ma legfeljebb 2030-ig lehet talán előre látni, és sejteni, hogy mibe érdemes - például beruházóként - gondolkodni.

- Szerbiában tavaly egy 102 megawattos (MW) szélpark beruházásban bukkantak fel, nemrég pedig Bulgáriában egy 42 MW-os szélfarmot vettek. Nem fáj az kvázi: magyarként jegyzett cégként a MET-nek, hogy Magyarországon a kormányok mostohán bánnak a szélenergiával?

- Kicsit messzebbről kezdeném a választ. Talán onnan, hogy azért is jó európai cégként dolgozni és jelen lenni jó néhány országban, mert távolabbról sokszor jobban látszanak a fizikai és üzleti törvényszerűségek és azok a mezsgyék, amelyeken majd Magyarországnak is mennie kell. Hiszen az energetikában alapvetően egymással erős együttműködésben lévő rendszerek kiépítése lehet csak igazán költséghatékony. Nemzetköziknek lenni nekünk azt is jelenti, hogy közelebbről láthatjuk, ahogyan példásul a spanyol Iberdola 53 ezer megawatt (MW), az olasz ENELGreen mintegy 46 ezer MW megújuló energia kapacitással rendelkezik, optimalizál és folyamatosan tovább bővül. Ezek egészen másfajta tapasztalatok, mint amit a magyarországi, nagyságrendileg 8 ezer MW összteljesítményű energiatermelő szektorból - vagy akár a környező országok lokális történéseiből - szerezni lehet.

Lehőcz Balázs Gábor
Kép: fotó: Németh Dániel

Érthetően nehéz a regionális energetikában attól szabadulni, hogy a CEE régióban a kisebb országok az irányaikat - olykor sajnálatosan egymással ellentétes irányokban is - a geopolitikai céljaik mentén határozzák meg. A MET szempontjából azonban azt kellett felismerni, hogy jó néhány környező országban nagyon előre mentek már a megújuló konjunktúrában, mint például Bulgáriában, vagy hogy Szerbia pedig nagyon szeretne felmutatni minél több alternatívát az alapvetően szén alapú kapacitásaival szemben. Ezek üzletileg vonzó feltételeket teremtenek, és így ott szélerőműparkban is gondolkodhattunk. A megújulókat illetően a MET már eldöntötte, hogy hány országban szeretne eredményesen jelen lenni, s hogy mi az a minimum (és maximum) méret, és természetesen eszközpark, amit el szeretnénk érni.

Ami pedig a magyar szélenergiát illeti: szakmailag azt gondolom, hogy a szélenergia alkalmazása helyes lehetne, és biztatónak gondolom, hogy a nemzeti energiastratégiába ez a gondolat már "visszacsempészésre került" - miközben biztos, hogy ehhez az is kellett, hogy a technológiai háttér az utóbbi évtizedben komoly fejlődésen menjen keresztül, ami a költségének csökkenésében is tetten érhető.