Azután, hogy 2016 augusztusát követően távozott a Magyar Postától a teljes felső-, illetve szakmai menedzsment, a tavaly karácsony körül tapasztalt országos szintű levél-, és csomagkiszállítási problémák során került reflektorfénybe a postánál kialakult dolgozóhiány. Azóta viszonylagos csend honol a vállalat körül, ám időről időre még mindig súlyos bonyodalmakról hallani a küldemények csúszása kapcsán. Az ügyfelek csak reménykedhetnek, hogy mindezek pusztán a jéghegy csúcsát jelentették és a problémák hamarosan el lesznek simítva. Ám, a Napi.hu-nak megszólaló, nemrég még a Magyar Posta Zrt. kötelékében dolgozó munkavállalók szerint nem úgy tűnik, mintha a vezetőség a szervezet megújításán, a szolgáltatási nívó javításán fáradozna, sőt!

"A nagy mértékű munkaerőhiányt maga a főnökség idézte elő, mert egyáltalán nem tudja kezelni az embereket. Van, aki  a túlzottan sok munka miatt távozik - amely a rossz szervezésből is fakad -, van aki a megalázó bánásmód miatt megy el, az alacsony fizetéseket pedig már nem is említeném" - fakadt ki, az egyik frekventált budapesti postánál, rovatoló pozícióban dolgozó exalkalmazott. Forrásunk nem csak neve elhallgatását kérte lapunkról, de felmondásának körülményeiről sem szívesen beszélt.

Kapcsolódó

"A postának az egyik fő problémája, hogy képzetlen és nem megfelelő az emberállománya, ráadásul nagy a túlterheltség is, miközben a szabályrendszer gyakorta indokolatlan terheket ró az alkalmazottakra" - magyarázta másik, nemrég még szintén Budapesten, gyalogos kézbesítőként - szakzsargon szerint járatosként - dolgozó beszélgetőpartnerünk.

Megjegyezzük, hogy cikkünkben csak válogattunk a forrásainktól szinte ránk zúduló negatív beszámolókból, ám a Magyar Posta belső működését nem ismerjük.

Szinte mindent felülír az értékesítés

"A főnökök minden egyes reggel, munkaidőben, körülbelül fél órában elmagyarázták egy "oktatásnak" címkézett előadásban, hogy gyerekek értékesíteni kell a sorsjegyeket, a biztosításokat és egyebeket!  Újra és újra elmondták, hogy itt vannak a szóróanyagok - ezeket az ügyfélnek nem mutathatod -, de nálad kell hogy maradjanak, szépen olvasgasd el, hogy tudjál róluk valamit mondani! Az is elhangzott mindig, hogy az előző napon hány forint értékben adtunk el összesen sorsjegyet, illetve, hogy hány százalékos "termelésnövekedést" kell majd hozni. Itt tettem fel mindig magamban a kérdést, hogy most kézbesítő vagyok, vagy értékesítő? Mert egyszerre a kettő nem lehetek - legalábbis anélkül, hogy ne legyen 3-4 órával hosszabb a napi munkaidő. Eközben pedig az elérhető jutalék annyira alacsony, hogy nem éri meg érte lehajolni" - hívta fel a figyelmet járatos interjúalanyunk.

"Tavaly november-decemberben egy (meg nem nevezett) postával szerződött külsős cégtől, folyamatosan érkeztek emberek, hogy megnézzék, hogyan értékesítik az általuk kínált szolgáltatást - például hitelt, biztosítást - a vállalaton belül  belül" - elevenítette fel rovatoló forrásunk. Mindez azzal járt, hogy akár három napon keresztül is tizenkét órás munkára kötelezték a küldeményfelvételen dolgozó lányokat. Valakinek mindig kint kellett állnia az épület előtt és értékesítenie kellett. Étkezni menni sem nagyon tudtak, mert nem engedték ki őket.

Azok, akik meg bent maradtak felvenni a leveleket, szintén túl voltak hajtva, s szintén nem tudtak kijönni enni sem, mert folyamatosan jöttek a panaszok a hiány miatt, ami azáltal jött létre, hogy egyes dolgozóknak a felvételről ki kellett mennie leszólítani az ügyfeleket, beszélgetni velük, illetve osztogatni a postai szórólapokat. Mindez érezhetően lelassította a munkafolyamatot, abban az amúgy is agyonhajszolt, akadozásokkal teli időszakban. Még olyan is megtörtént, hogy az egyik kolléganő majdhogynem elájult a fáradtságtól, illetve attól, hogy leesett a vércukra, mert nem tudott enni" - ecsetelte.

Csináld meg, nem érdekel, hogy hogyan!

Forrásunk tavaly szeptemberben kezdett el dolgozni leszámoló, kiosztó, rovatoló pozíciókban - elmondása szerint úgy, hogy hosszabb munkanélküli periódus után kapva kapott az alkalmon, mikor egy ismerőse beajánlotta. Feladata egyebek közt a lakossági levelek szortírozása, az ügyfélcsomagokat átvétele, és az Országos Logisztikai Központba (OLK) való továbbítása volt.

"Elkezdtem betanulást, az első hónapban nem is nagyon volt probléma, ám ezt követően jöttek a gondok, amikor saját műszakot kaptam. Folyamatosan jöttek át a felettesek, hogy be kell osztani a fiókbérletesek leveleit, amire én egyáltalán nem voltam betanítva nem is az én munkaköri feladatom volt és nem is tudtam, hogy hogyan kell azt csinálni. Hiába említettem ezt a főnökömnek is és hiába mondtam, hogy nem vállalok felelősséget, ha ez rosszul van leosztva, ő közölte, hogy nem érdekli, csináljam meg!" - mesélte.

Végül valóban nagyon rosszul lettek összerakva a kötegek, ezért is kapta az első nagy leszidását, s csak kis híján úszta meg, hogy tájékoztató jelentést kelljen írnia maga ellen.

"Ezután, jöttek a hírlapok, a csomagok, amire ugyancsak nem kaptam betanítást, nem szóltak arról, hogy pecsételnem kell például. Ebből aztán vizsgálat is lett, nagy fejmosást kaptam, de végül a másik műszakvezető eltekintett a büntetéstől".

Később valamennyire belerázódott és kezelni tudta feladatait, kivéve akkor amikor váratlanul hatalmas mennyiségű levél ömlött be. Ezt munkatársával, váltott műszakban kellett kezelniük: sok feladat között rögzíteniük a küldeményeket a posta rendszerébe, számolniuk és leosztaniuk őket. Hiába dolgoztak - elmondása szerint úgy, mint a gép - folytonosan jöttek reklamálni hozzájuk, hogy a fiókbérletes ügyfelek levelei még mindig nincsenek leosztva, és állnak az átjáróban - e feladatra azonban szakszerű betanítást még mindig nem kaptak. Hiába kértek kisegítő embert, a válasz mindig az volt: "Nem!, Oldjátok meg magatok, nem tudunk elvonni embert máshonnan!"

"Még ha be is lettünk volna tanítva és úgy csináltuk volna, akkor is legalább napi 8 órát elvett volna az életünkből ez a feladattömeg, s akkor pedig a lakossági leveleket nem tudtuk volna leosztani. Egyszóval a szervezettség tekintetében az ottani posta vezetősége nem a földön járt" - értékelt.

Rémtörténetek az állandó munkakényszerről

A szervezési problémákról, a hirtelen megszaporodó munkáról és az ezekből fakadó durva bánásmódról forrásunk sok történetet hallott különböző járatosoktól is. Például, tavaly nyár környékén volt egy olyan műszak, amikor az OLK csoportvezetők fogták magukat és bezárták az embereket a feldolgozóba, majd megmondták nekik, hogy addig nem jöhetnek ki, amíg nincs elvégezve a munka. Még WC-re sem engedték ki őket, ezért volt olyan, aki "összehugyozta magát" munka közben, Aznap legalább 30-40 ember mondott fel, rögtön a műszak végén - mesélte.

Elmondása szerint az önkény, az állandó fenyegetőzés mostanság is jellemző a postai vezetőkre - legalábbis a csomagok, levelek kezelésével foglalkozó egységeken - azonban a munkaerőhiány súlyosbodásával valamelyest visszafogták magukat. Például, ha egy dolgozó felmondással "zsarolja meg" a főnököket, akkor azok rendszerint már nem fenyegetik az embereket és nem próbálják meg túlmunkára kényszeríteni őket.

Ám a túlórák elszámolását nézve forrásunk is megtapasztalta, hogy a főnökök döntése még a Munka törvénykönyvét is felülírhatja:

"A váltott munkarend úgy nézett ki, hogy a délelőtti műszakos reggel hatkor kezdte a munkát, a délutános pedig fél kettőkor váltotta őt és este tízig dolgozott, de hivatalosan addig kellett ott lennie, amíg a zárójárat (az utolsó kézbesítő) meg nem érkezett. Ez így ment mindennap felváltva. A december környéki időszakban ez úgy nézett ki, hogy akár éjfél is lehetett, mire a zárójárat megérkezett, ezt követően a délutános másnap reggel hatra már mehetett is be dolgozni. Volt, hogy a korai műszakot úgy csináltam végig, hogy majdnem elájultam a fáradtságtól, mert délelőtt is ömlött be a levél az ajtóján, én pedig folyton csak osztottam és osztottam" - fogalmazott.

A zárójárat késéséből eredő túlórákat azonban nem számolhatta el magának. Elmondása szerint a postánál kétféle módon dokumentálják a túlórákat: az egyik a posta elektronikus rendszerén keresztül, zárás alapján, a másik a papíros módszer, a jelenléti ív kitöltése. Utóbbi esetben, ha a dolgozó bent marad túlórázni és be is írja a túlóráját, a csoportvezető kijelentheti azt, hogy, ő nem kérte a túlórákat, ezért "lehúzhatja" azokat a jelenléti ívről.

"A csoportvezetőtől gyakran megkaptam, hogy nyugodtan írd csak be a túlórádat, én meg röhögve lehúzom!" - panaszolta. "Ilyesmi nem csak a járatok késésekor fordult elő, hanem például akkor is, amikor a délutános, munkaidő után bent maradt rendet rakni, takarítani - mivel a szabályzat szerint a munkaidőnek addig nincs vége, amíg a beosztott rendbe nem tette a munkaállomását. Annyira sok volt azonban a feladat, hogy munkaidőben ezt képtelenség lett volna elvégezni."

Amikor a szabályzat már csak teher

Rovatoló forrásunk szerint olyan is előfordult, hogy a csoportvezetőség kirúgott egy rutinos munkatársat, mert az megszegte a posta belső szabályrendszerét. Ezt követően egy újoncot vettek fel a helyére, aki viszont sokkal lassabban dolgozott, megnehezítve a többiek munkáját is.

"A Magyar Posta szabályrendszere nagyon elavult. Lényegében nem is lehet használni a gyakorlatban, ezért mindenki próbál kiskapukat találni - különösen a profik - hogy ne kelljen saját magukat feltartva dolgozniuk.

Ha mindenki 100 százalékig a szabályzathoz ragaszkodna, az egész posta megbénulna: a járatokban hatalmas csúszások lennének és nem mennének ki időben a levelek, a csomagok, semmi! A posta vezetésének azonban eszébe sem jut, hogy ezen változtasson

- kommentált.

Hasonlóan nyilatkozott kézbesítő forrásunk is, akinek beosztása kezdetén egy rendkívül meredek budai utcában kellett volna fölfelé haladnia a küldeményekkel. Ő azonban már az első napon szakított ezzel a gyakorlattal, majd elindult a járat végéből lefelé - ami nem csak könnyebbséget okozott, de a buszmegállótól érkezve rövidebb kitérőt jelentett. Ugyanazt a távot járta be rövidebb idő alatt, mégis nagy leszidást kapott, amikor kiderült, hogy megszegte az előírásokat.

"A praktikum nem érdekli a vezetőséget!. Akik kitalálják és összeállítják, hogy milyenek legyenek az egyes járatok - merre, milyen útvonalon haladjon a kézbesítő - soha nem mennek ki megnézni, hogy miként fest az érintett terep. Az egészet lényegében matematikai alapműveletekkel számolják ki. Az előírás az, hogy egy járaton 600 címhelynek kell lennie. E feltételek mellett azonban a konkrét járat a hetedik kerületben sokkalta rövidebb - gyakran 2-3 utcányi -, a sűrűn egymáshoz simuló többemeletes tömbházak miatt, míg a budai hegyvidéken az elaprózott, egymástól távol lévő címhelyek következtében az útvonal 10 kilométernél is hosszabb lehet - miközben a terep folyamatosan emelkedik. Márpedig a kézbesítő nem egyszer 25-30 kilónyi holmival megy ki, amit a szabályzat szerint mindig magánál kell tartania." - méltatlankodott.

A szigorú szabályzatot - és az ellenőrzés következményeit - ugyanakkor időnként még a postai középvezetők is igyekeznek kijátszani. A járatosok beszámolói alapján terjedt el a hír november-december folyamán, hogy olyan szinten megnőtt a csomagforgalom a budaörsi OLK-ban, hogy olyan helyeken tárolták a küldeményeket, ahol az előírás szerint nem is lehetne: a folyosón, a WC-n, a szabadban, tehát nem csak a hivatalosan megjelölt lerakóhelyeken. Az emberek képtelenek voltak ekkora csomagmennyiséget feldolgozni.

Amikor érkeztek a vezetőségi ellenőrzések, a főnökök és a csoportvezetők kiadták az utasítást, hogy a dolgozók teherautókra pakolják fel a csomagokat, majd a járművek kezdjenek el körözni velük. A pozíciójukat féltő felettesek célja az volt: látszódjon, hogy nincs bedugulva a központ és az emberhiány nem akadályozza őket a működésben.

De a beosztottak is ludasok lehetnek

Mindkét beszélgetőtársunk a problémák forrásának nevezte, hogy az állami cégnél rengeteg a képzetlen dolgozó - egyikük szerint az állomány háromnegyede is ilyen lehet. Az idősebb kollégák gyakran hallani: nagy baj, hogy mostanra megszűntek a postaforgalmi szakközépiskolák, illetve a főiskolák postatiszti, segédtiszti képzései, miközben az ezeket kiváltó vállalati belső képzések nem adnak használható tudást.

"A munkaerőhiány miatt a vezetőségnek nem nagyon van lehetősége szelektálni a dolgozók felvételénél. Ha valaki írni-olvasni tud - persze nem biztos, hogy összefüggően-, de legalább a betűket, számokat felismeri, máris jöhet a postához dolgozni. Így finoman szólva nem az emberiség krémjét alkalmazzák" - érzékeltette a kézbesítő.

Szerinte az emberállomány egy jó része lógáson gondolkodik: elég gyakran előfordul, hogy egyes dolgozók direkt húzzák az időt, nem viszik ki az elsőbbségi küldeményeket. Sokan ellébecolják a munkát, nem intézik el a továbbküldéseket, ami főleg a cégek esetében lehet baj:

"Például, amikor egy társaság Budapestre van bejelentve, de például Tatán van a telephelye, a hivatali dolgozók továbbküldést alkalmaznak, mivel e vállalati ügyfelek éves szinten fizetnek valamennyit azért, hogy a leveleik a telephelyre legyenek továbbítva. Ezt a folyamatot azonban sok dolgozó praktikusan kihagyja. Ehelyett gondolkodás nélkül megpróbálnak a levélen szereplő címhelyre kézbesíteni, ami gond mert ott nem fogadja a küldeményt senki. Ilyenkor a kényelmes ember fogja, ráragasztja a kis elintéző matricát és visszaküldi a levelet. Egyszerűen nem veszi a fáradtságot, hogy megnézze a polcokon elhelyezett jelzőlapon, hogy az ügyfélnek van-e továbbküldése" - magyarázta.

Szerinte a céges küldeményeknek, számlaleveleknek - az igazságszolgáltatást érintő levelekről nem is beszélve - abszolút prioritást kellene élvezniük, ez azonban a Magyar Postánál nincs így. Úgy látja, például a sárga csekkek késése is - ami gyakori panasz lett - előfordulhat amiatt is, hogy egy hivatali dolgozónak nincs kedve szétválogatni egy ládányi küldeményt. "Persze megesik, hogy a levelekre már eleve rá sem írják normálisan a címet, esetleg el van csúszva a nyomtatás és az irányítószámot nem tudja leolvasni a szortírozógép. Ilyenkor a levelek összevissza keveredhetnek, s csak egyhetes, vagy nem egyszer még nagyobb késéssel kerülnek végül a címzetthez" - ismertette forrásunk.