A PADA szombati közleményében felidézte, hogy az MNB alapítványai - tiszteletben tartva az Alkotmánybíróság és a Kúria döntését - teljesítették az Infotörvény által előírt közzétételi kötelezettségeiket. Ennek nyomán nyilvános és az alapítványok honlapjain elérhető többek között vagyonelemeik összetétele, aktuális vagyoni helyzetük és valamennyi megkötött szerződésük.
Az alapítványok vagyona alapításuk óta 830 millió forinttal nőtt, "nem valósak tehát azok a sajtóinformációk, amelyek az alapítványi vagyon szétszórásáról, elherdálásáról szólnak" - jegyezték meg.
Kapcsolódó
Az alapítványok - a formából adódó szabályozás miatt is - kötelesek megőrizni a rájuk bízott vagyont: azt nem költhetik el, csak befektethetik, és annak hozamát használhatják fel tevékenységük során. Valamennyi alapítványi szerződés megkötése jogszerűen történt meg.
A Pallas Athéné alapítványoknak juttatott 266,4 milliárd forintnyi vagyonból a 2016. március 31-i állapot szerinti vagyon értéke 267,23 milliárd forintot tesz ki, a hat alapítvány együttesen 197,3 milliárd forintot magyar állampapírban, 7,76 milliárd forintot bankbetétben, 24,47 milliárd forintot ingatlanban tart, míg 37,7 milliárd forintot cégrészesedésbe fektetett be - ismertették.
Alapításuk óta a Pallas Athéné alapítványok jelentős ingatlanvagyonra tettek szert, az ingatlanokban folyó felújítási munkák célja a nemzeti célokat szolgáló értékteremtés és a közösségi vagyon gyarapítása. Az alapítványok pályázati felhívásai mindig nyilvánosak voltak, jelenleg is olvashatóak az alapítványok honlapjain, a pályázatokra vonatkozó jelentkezések folyamatosak - áll a közleményben.
Szombaton több ellenzéki párt is bírálta a jegybank alapítványait. Az Együtt - a Korszakváltók Pártja bejelentette, hogy hűtlen kezelés miatt feljelentést tesz a VS.hu kiadójának félmilliárdos jegybanki alapítványi támogatása miatt, és ezzel címmel szervezett sajtótájékoztatót a DK is. Tóbiás József, az MSZP elnök-frakcióvezetője pedig sajtótájékoztatóján az alapítványok megszüntetését indítványozta, amelyek véleménye szerint csak arra szolgáltak, hogy rajtuk keresztül eltüntessék azt a 263 milliárd forintot, amelyet a devizahitelesek és a forintosítás mentén "bezsebelt" az MNB.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!