Egy háromlépcsős kutatásban mérte fel a hazai cégek jövő évi várakozásait és terveit a Profession.hu a humánerőforrás-gazdálkodás terén. A kutatás eredményei alapján a válaszadók 38 százaléka az ad hoc jellegű működés helyett előre meghatározott és kidolgozott, átfogó stratégiát követ, míg az ország vállalatainak 58 százalékánál célzottan foglalkoznak a létszám tervezésével, valamint 70 százalékuk egy kialakult, rögzített kiválasztási és toborzási folyamatot követ.

A válaszadók szerint azok, akik új kollégát keresnek, a jelentkező tapasztalata, végzettsége és bérigénye alapján ítélik megfelelő vagy épp nem megfelelő jelöltnek.

Az elsődleges szempont a válaszadók szerint a pozícióhoz szükséges tapasztalat megléte, melyet a bérigény követ. Szellemi munka esetében ezt a két tényezőt 75 és 54, fizikai munka esetében 54 és 49 százalékban tartják fontosnak a munkaadók.

A munkakörhöz szükséges végzettséget és annak minőségét a szellemi pozícióknál a hirdetők 56 százaléka, a fizikaiaknál pedig 45 százaléka tekinti fundamentális szempontnak.

Ugyanakkor a szellemi munkakörök esetében a végzettség tavaly óta veszített a fontosságából a közlemény szerint.

A munkáltatók elsődlegesen azt tartják kihívásnak, hogy a jelentkezők figyelmen kívül hagyják a meghirdetett pozíció elvárásait, és azok megléte nélkül pályáznak, ez főként a szak- és nyelvtudás esetében érhető tetten. Negyedük továbbá hiányolja a motivációt a meghirdetett pozíció betöltésével kapcsolatban és a felkészültséget is.

A munkáltatók 57 százaléka a munkavállalók által megjelent bérigényt túl magasnak ítéli meg a felmérés alapján.

Ráadásul az álláskeresők nem is szívesen engednek a bér mértékéből, sőt, főként az erre vonatkozó információt keresik a hirdetésekben is.

Kiderült, hogy mely munkavállalóval járnak jól a cégek

Egy friss kutatás adatai szerint ha egy rátermett pályaváltó esélyt kap egy új terület kipróbálására, akkor rövid távon még nem, de hosszú távon jobban járhat vele egy vállalat.
Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.