Még 2020-ban egy átlagos magyar vállalatnál a dolgozók 60 százaléka volt elkötelezett, az arány 2019-hez képest nem változott. A legjobbnak választott munkahelyeknél azonban a dolgozók 82 százaléka nyilatkozta ugyanezt, ez az arány szintén a 2019. évihez hasonlóan alakult, egyben jelzi, hogy továbbra is nagy a szakadék az átlagos és a legjobb munkahelyek között - idézi az MTI a közleményt.
A legjobb munkahelyeknél a felsővezetés emberséges és törődő a kollégákkal, a tehetségek kiemelt szerepet kapnak, és rendelkezésre állnak azok az eszközök és technológiák, amelyek biztos alapot teremtenek a kimagasló teljesítményhez. A cégeknél az erősen elkötelezett munkatársak jelentik a húzóerőt, akik csapatként dolgoznak a közös célért, és ettől a vállalat üzleti teljesítménye kimutathatóan nő. A Kincentric által legjobbnak minősített munkahelyeknél 86 százalékkal magasabb a forgalomnövekedés az átlagos vállalatokhoz képest - kommentálta az eredményeket Köcse Bálintot, a Kincentric magyarországi vezetője.
Kapcsolódó
A dolgozói elkötelezettségét korábban az Aon HR tanácsadói üzletága a Legjobb Munkahelyek Programban vizsgálta. A teljes üzletág 2019-es kivásárlása után a Spencer Stuart nemzetközi tanácsadó cég Kincentric néven alapított új vállalatot, amely a Legjobb Munkahelyek programot is tovább folytatja.
A Kincentric vezetői értékeléssel és fejlesztéssel, valamint HR-tanácsadással és tehetséggondozással is foglalkozik, Legjobb Munkahely Program című kutatása Magyarországon 130 ezer munkavállaló véleményét tükrözi. A válaszok alapján a Kincentric 2020-ban is felállította a legjobb munkahelyek listáját.
A magyarországi munkavállalók visszajelzései alapján az 50-250 embert foglalkoztató cégek kategóriájában a Kincentric Legjobb Munkahely díját a Cisco Systems Magyarország Kft., a HRP Europe Kft., a Liferay Hungary Kft., a NUMIL Hungary Tápszerkereskedelmi Kft. és a WHC kapta meg.
A 250 és 1000 dolgozót alkalmazó cégek közül az EcoFamily-t, az ezer munkavállalónál többet foglalkoztató cégek közül pedig a Szerencsejáték Zrt.-t díjazták.
A nemzetközi mérésben részt vevő vállalatok közül a profession.hu Kft. kapta meg a Legjobb Munkahely elismerést.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!