Összesen 1459 új hétüléses - állami támogatással megvásárolható - autóhoz nyújtottak finanszírozást a magyar lízingcégek az év első három hónapjában. A nagycsaládosok autóvásárlási programjának tavalyi júliusi rajtja óta pedig összesen 3277 új autóra kötöttek lízingszerződést az érintettek - közölte a Magyar Lízingszövetség.
Tóth Zoltán, a Magyar Lízingszövetség főtitkára azt mondta: "Tavaly július óta a tagvállalataink több mint 9,2 milliárd forint finanszírozást biztosítottak a maximum 2,5 millió forintos állami támogatással megvásárolható új hétüléses autókhoz.
"Egy-egy szerződés esetében az átlagos finanszírozott összeg meghaladja a 2,8 millió forintot. A szakember kedvezőnek mondta, hogy kevés lízingkérelem nem kapott zöld utat a program indulása óta, a jóváhagyott igénylések aránya ugyanis továbbra is kimagaslóan magas.
Tóth Zoltán azt mondta, hogy a nagycsaládosok autóvásárlási programja jól működik és sikeresnek mondható a lízingpiac oldaláról is. "A koronavírus-járvány a magyarországi autópiaci eladásokat jelentősen visszavetheti, elképzelhető, hogy a támogatott hétüléseseknél is kisebb lesz a kereslet."
Koronavírus
Gazdasági hírek azonnal,
egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Tizezres órabér, és akár még nyaralhat is - mégis lasszóval kell fogni a munkaerőt?

Bemondták a tíz százalékos áremelést - Gazdasági kényszer nyomasztja a burkolókat is

Putyin tombolhat, nagy bajban aranytojást tojó tyúkja

Invázió Budapesten: de ez még csak a kezdet

Jöhetnek a Revolutos ATM-ek Magyarországon?

Orbán Viktorék nagyon hittek benne, de csak bukdácsol a magyar ipar reménysége

Jönnek az új automaták, eltűnik a készpénz a bankokból

Éles lőszerekkel provokál Kína, gépeket kellett eltéríteni – az amerikai nukleáris ernyő szerepe felértékelődik

Ausztria bedurvul, komoly szigor jön a határon a terjedő vírus miatt
