A dolgozók mindegyike felvette a munkát 11 órakor - mondta Szimacsek Tibor. Az Audi Hungaria Zrt. kommunikációs osztálya az MTI érdeklődésére közölte, hogy termelési kiesést okozott a munkabeszüntetés, ez azonban a vevők ellátására nincs hatással.
A tárgyalásokat folytatják és arra törekednek, hogy mindenki számára elfogadható megállapodás szülessen a bérekről.
Kapcsolódó
Az AHFSZ csütörtökön azért hirdette meg a demonstrációt, mert szeptember óta nem sikerül megállapodni a 2019-es bérekről. Az Audi két év alatt húsz százalékos béremelést javasolt, szerdán pedig új tartalmi elemekkel kiegészített ajánlatot adott át az érdekképviseletnek, amely azt nem fogadta el.
Az érdekképviselet követelései tartalmazzák, hogy a bérmegállapodást egy évre rögzítsék, úgy, hogy az alapbéremelést kombinált béremelés alkalmazásával 18 százalékkal, de minimum 75 ezer forinttal emeljék meg. Ezen felül az alapbérbe a mozgóbér négy százalékát építsék be, kapjon minden munkavállaló egy hónapban egy teljes szabad hétvégét, a gyermekek és az életkor után járó szabadságokkal pedig a munkavállaló rendelkezhessen. A választható béren kívüli juttatás keretösszegét a jelenlegi 620 ezer forintról 787 ezer forintra növeljék, fejlesszék tovább a lojalitás bónuszt és vezessék be a jubileumi bónuszt.
Az AHFSZ-nek a honlapjuk szerint mintegy 7300 tagja van. A győri Audi mintegy 13 ezer embert foglalkoztat.
Gazdasági hírek azonnal,
egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Változik a saját autó birtoklásának szabálya

Határozott ítéletet mondtak a magyarok az EU-ról

Ami ott elhangzott, biztosan nem lesz nyilvános – titkolózik a Kreml az orosz-amerikai tárgyalásokról

Nem vesződnek az árrésstoppal, jöhet az állami boltlánc

Van 4500 millió forint a lakosságnál, Varga Mihály dönt, meddig maradhat ott

Gyerekrablók tartják rettegésben az országot, kitört a pánik

Kormányzati hátraarc: most a fenntarthatósági célok kerültek a kukába

Helycserés támadás: nem fogja elhinni, melyik a legértékesebb cég Európában

Digitális földrengés söpri el a ma ismert bankrendszert?
