A Raiffeisen Bank International (RBI) után az OTP is bejelentette, hogy az ukrán leánybank és az ottani dolgozók támogatását helyezi előtérbe, Oroszországban pedig leépíti a működését, sőt a kivonulás lehetőségét is elemzi.
A bank holnapján megjelent tájékoztatás szerint az OTP azon dolgozik, hogy az ország pénzügyi infrastruktúrája, így a gazdaság egésze működőképes maradjon a háborús körülmények között is. "Ukrajnai leánybankunk tevékenységének fenntartása mellett több millió eurós támogatással, tárgyi adományokkal, munkatársaink és ügyfeleink körében indított több százezer euró értékű humanitárius adománygyűjtéssel, és 160 menekült elszállásolásával, ellátásával járulunk hozzá a válsághelyzet kezeléséhez" - írja a bank.
"Oroszországi leánybankunk működését teljes mértékben alárendeljük a nemzetközi szankciós előírásoknak. Fokozatosan leépítjük a vállalati hitelportfóliónkat, nem fektetünk orosz állampapírokba, illetve ezek forgalmazását a teljes nemzetközi OTP csoportban felfüggesztettük. Az OTP Bank Nyrt. nem nyújt finanszírozást oroszországi leánybankja számára.
Folyamatosan mérlegeljük, hogy szükség van-e további változtatásokra az OTP csoport oroszországi jelenlétével kapcsolatban. Minden lehetséges döntést számba veszünk, ezek között elemezzük az orosz piac esetleges elhagyásának feltételeit és következményeit is" - teszik ehhez hozzá.
„Ez a példátlan helyzet arra készteti az RBI-t, hogy átértékelje az oroszországi helyzetét. Ezért megvizsgálunk minden stratégiai lehetőséget a Raiffeisenbank Russia jövőjével kapcsolatban, egészen a Raiffeisen oroszországi piacról történő gondosan kezelt kilépésig” – mondta Johann Strobl, az RBI vezérigazgatója ugyanerre a helyzetre reagálva. A Raiffeisen csoportnak az OTP-hez hasonlóan mindkét országban vannak érdekeltségei.
Az Ukrajnában is jelen lévő cégeken nagy a nyomás. Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter felszólította a fogyasztókat, hogy bojkottálják azokat a nagy nemzetközi vállalatokat, amelyek még nem vonultak ki az orosz piacról. Magyar szempontból a legérdekesebb a bankokat tartalmazó lista: ezen szerepel az OTP Bank is, a Raiffeisen, a City Group, a Société Générale, az UniCredit és az Intensa Sanpaolo mellett.
Az orosz-ukrán háborúval kapcsolatos fejleményeket ezen a linken követheti.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Túl messzire mentünk Moszkvában? 2025 után már nem biztos, hogy van visszaút
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Előrehozott parlamenti választás lesz – a nyugdíj és az infláció is forró téma
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Vonatozók, figyelem: nagy felfordulás jön, átépítés indul a Keletiben
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Nem várt fordulat, ilyen időjárással zárhatjuk az óévet
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban