Szijjártó Péter külgazdasági- és külügyminiszter a tárca közlése szerint Alekszej Lihacsovval, a Roszatom orosz atomenergetikai vállalat vezetőjével tartott közös sajtóértekezleten arról beszélt, hogy jól haladnak a paksi bővítés munkálatai.
Mint mondta, az év végéig lekerülhet a földbe az első beton, de a nemrég elkészült zónaolvadék-csapda, valamint a reaktortartály gyártása is fontos állomások a projektben.
Hozzátette, a zónaolvadék-csapda gyártása Oroszországban készült el, leszállítására ősszel kerülhet sor, ami azonban nem lesz egyszerű feladat, mivel a tömege több mint 700 tonna, ami körülbelül tizenöt darab Airbus A320-as repülőgépnek felel meg – írja a Magyar Építők. Hozzátette, a reaktortartály gyártása áprilisban kezdődik meg.
Szijjártó Péter arra is kitért, hogy folynak a talajszilárdítási munkálatok is, mintegy 17 hektárnyi területen, melyhez 75 ezer cölöpöt kell lefúrni. Kiemelte, hogy egy német vállalat végzi ezen munkálatokat, melyekkel a jövő nyárig végeznek.
A tárcavezető kiemelte, hogy nagyjából másfél millió méternyi furat lesz a földben, ami azt jelenti, hogyha ezeket a munkálatokat a Plútó bolygóján végeznék és nem a Földön, akkor „ennyi furattal a Plútó felszínétől annak a magjáig tudnánk eljutni”.
Ha meg is épül a Paks II, nem lesz, aki dolgozzon benne
Alig van radiokémikus, nukleáris energetikus mérnök, sugárvédelmi szakember, ezek a szakmák mostanra elöregedtek.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább--->
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!