A törvény aláírását követően egyeztetéseket kezdett a munkáltatókkal a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete a konfliktus elkerülése érdekében. Ennek köszönhetően már négy munkáltatóval megállapodás közeli állapotban vannak arról, hogy ne alkalmazzák a 400 órára emelt túlórakeretet - írja a szervezet közleményében.
A céljuk, hogy az érintett munkáltatók garantálják, hogy nem alkalmazzák a most elfogadott, rabszolgatörvényként ismert szabályozást. Ha pedig egy dolgozó mégis élne az eddigi 250 órához képesti plusz 150 órás túlmunka kerettel, akkor azt a KASZ felügyeletével tehesse meg. Ez utóbbit azzal magyarázza a szervezet, hogy meggyőződhessenek, a munkavállaló kérése valóban önkéntes alapokon nyugszik.
Szervezetünk, mint minden esetben, így most is megállapodást tartja elsődlegesnek - közölte a szakszervezet, amely szerint a szabályozott környezet az érdekvédelem, a biztonság a munkavállalók, a kiszámítható kapcsolat rendszer viszont, a munkaadók elemi érdeke.
Sok ágazatban sztrájk közeli a helyzet a módosított túlóraszabályozás miatt.
Legolvasottabb
Túl messzire mentünk Moszkvában? 2025 után már nem biztos, hogy van visszaút
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Orosz tengeralattjáró a Szicíliai-szorosban: olasz kémrepülőgép figyeli a Krasznadart
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Előrehozott parlamenti választás lesz – a nyugdíj és az infláció is forró téma
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Vonatozók, figyelem: nagy felfordulás jön, átépítés indul a Keletiben
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Nem várt fordulat, ilyen időjárással zárhatjuk az óévet